Rab László: a Rózsaszín Párduc nyaral

Szlovéniában időzöm, nem csak azért, mert egykori zalaegerszegi népszabisként ismerem a terepet. Mindig is vonzott a kis ország, melynek mindössze 2,1 millió lakosa van és mesés tájaival elvarázsolt. Megmutattam annak idején a nagy gyerekeimnek, most pedig megmutatom a kisebbeknek is. Rab László szŰrreálja a 27-es héten.

Nem lopta el a pénzt

Ugyanazon a napon, 2004. május elsején léptek be a szlovénok az Európai Unióba, mint mi. Magyarország akkor élország volt, jobban álltunk, mint a szomszédaink, Szlovénia viszonylag jól megúszta a délszláv háborút (1991-95), de azért vitte magával tovább az összjugoszláv múltat, kistestvérnek számított a nagyokat dobbantó Magyarországhoz képest, a picinyke – mindössze 50 kilométeres – tengerpart hasznai mellett főként mezőgazdasági termékeket és komlót állított elő. Trappolnia kellett azért, hogy utolérje Olaszországot és a nyomába érjen Ausztriának.

Az eltelt évtizedeket jobban kihasználta, mint a hatalmas Magyarország. Felújította az útjait, megépítette az autópályáit, jól elkapta az új idők zöld vonalát, és simán bevezette az eurót. Kihasználta az EU előnyeit, s nem azzal volt elfoglalva, hogy diktátorokkal parolázva fúrja az új közösséget, amelybe bekerült.

Na jó, elkezdett Orbánnal barátkozni, mert Janez Jansa ezt látta célravezetőnek. A NER betelepedett Ljubljanába és médiasutyorgásokat kezdett, és jó magyar mintára határkerítést épített a horvát határszakaszra.

De Jansa nemrég megbukott, és az új szocdem kormány bejelentette, lebontják a 180 kilométeres csirkehálót, és teret adnak a migrációnak. Mert a bevándorlás hasznait is élvezni szeretnék.

Orbán, Káeurópa saját népét sanyargató minielnöke, elmagányosodik. Itt is véget ér a befolyása, a hatalmas nagy magyar birodalom, mely az oroszokkal parolázik, egyedül marad a végére, mint a tököm. Ljubljana, Zágráb más irányba megy.

A cseh után a lengyel védelmi miniszter sem jön a budapesti V4-es találkozóra! - Alakul a V1?

Jön vissza a műanyag

Ott voltam különben 1991. június 25-én Ljubljanában a Cankarjev Dóm előterében, amikor Milosevic szerb bombázórepülői fenyegetőleg megjelentek az égen, Szlovénia akkor kiáltotta ki függetlenségét. Ausztria és Olaszország hathatós közbelépése kellett ahhoz, hogy a szerb haderők ne csinálják azt ezzel a tagköztársasággal is, mint amit aztán Horvátországban műveltek.

Csöndben jegyzem meg, hogy a szlovénok – akik már a titói időkben is amiatt voltak fölháborodva, hogy a szerbek lefölözik az ország hasznait – 2007-ben vezették be az eurót, melynek előfeltétele volt, hogy három éven át 3 százalék alatt tartsák az inflációt. Simán ment. Magyarország ennek soha még a közelében sem járt.

A kis ország hangulatai is érdekesek. A parányi tengerpart jószerével három nagyobb városra korlátozódik. Koper óriási tengeri kikötő, a kínai áruk kapuja, sorra érkeznek ide a hatalmas konténerhajók, jön vissza nadrág és táska formájában az a sok műanyag, amelyet a vén Európa elhasznál. Jártunk a gyerekekkel Hrastovljéban a hegyek között, a 12. századi haláltánc-freskókat néztük meg a középkori templomban. Amikor kiléptünk a sziklákra, láttuk a véget nem érő vonatokat a hegyoldalban, Koperből vitték a konténereket Magyarországra és északra. A koperi kikötő a magyar áruk fontos átrakóhelye,

Orbánék is settenkednek errefelé, a régi monarchia Triesztje (ma Olaszország) és a koperi kikötő mindig is izgatta a fantáziájukat.

Mint egy falat kenyér! Orbán (újabb) kikötővásárlása Koperben - mert a trieszti olyan jó buli volt?

A parkolás ára az egekben, aggódás a forint miatt

Koper mögött mindössze két kisváros van, amely turistákat fogad, Portorozs és Piran jórészt egybeépült. Ez lenne az az 50 kilométeres partszakasz, amelyet jó pénzért el lehet adni a nyaralóknak. Olaszos hangulatú terület, sok olasznak van is ingatlantulajdona az üdülőövezetben, az árak ma valamivel mérsékeltebbek, mint lentebb az Isztrián, a horvát Umagon vagy Porecben, Pulában, Rovinjban. A dugigbeton partszakasz nem olyan izgalmas, mint a horvát-dalmát 800 kilométer, de a tenger azért kiélvezhető.

Aminek vége van, nem csak itt, de általában minden turisták által látogatott helyen, az a parkolás.

Nem lehet megállni az út mellett, hogy csobbanjunk, ezek az idők elmúltak. Óriási parkolóplaccokon lehet óránként 3-4-5 euróért leállni, ami némileg bővíti az üdülésre szánt keretet. A napokban számolgattam, néztem, hogy hova mentünk, merre jártunk, s arra jutottam, hogy az

összes költség legalább 5-10 százalékát elparkoltuk.

S ez ugyanúgy érvényes a parti részen, mint fönn északon az orszták határ mellett a Bledi-tónál. Itt óránként 2 euró a parkolás, és maximum 4 órát lehet maradni. Hajózni, csónakázni is nyilván súlyos eurókért lehet, és hát tudjuk, hogy napról napra szarabb az átváltás, látjuk ezt a kártyás fizetések esetében.

Az van tehát, hogy amíg külföldön vagyunk és a forintunkkal sakkozgatunk, otthonról a forintka bunkósbotként csap le ránk. Öt-hatezer forintot parkolásra vagy családi fagylaltozásra bármikor ott tudsz hagyni. És közben félve nézegeted az otthoni híreket, azt keresed, hogy mi történt a forinttal.

Látod aztán, hogy káeurópa szuperhatalma nem tudja megállítani a mélyrepülést, ahhoz Minikénk már nem elég. Így telik a nyaralás, melyről olykor azt gondolod, hogy az utolsó, mert őszre, télre annyira szarrá megy a forint, a téli fűtés pedig annyira bizonytalan lesz, hogy jövőre és azután már eszedbe se jut, hogy elvidd a gyerekeket valahová a szomszédba.

Katakinyírás a vége

Így, ilyen hangulatban eszegetünk, csipegetünk Marezigében, a koperi öböl fölött a Jazz Fesztiválon, a Szlovén élbigband játssza a Rózsaszín Párduc dallamait, a színpad mögött lenn a tenger fölött épp lemegy a nap. Pompás a levegő, eszméletlenül szép a környezet, közvetíti az állami tévé.

Mindeközben Magyarországon Orbánék kinyírják a katát. Ételfutárok és a magamfajta íródeákok, színészek és más művészek utolsó mentsvára volt, de most a forint elszaródása miatt Orbán ettől a nyomorult népségtől gondolja bevasalni a hiányzó pénzt. Megdobja közben államtitkárai gázsiját, és általában jól jár a NER kiszolgálója, de a kata nélkül felkopik az álla a maradék NERtelen népségnek. Közte a dzsessz-zenésznek példul, meg a balett-táncosnak.

A Mini, akinek királysága látszik a Holdról, tovább sanyargatja népét, az infláció 10 százalék fölött dönget. Ugyan, kérem! Három éven át három százalék alatt lenni: ez volna az euró ára. Ezzel a lopós, csalós kormányozatlansággal soha nem fogjuk elérni. Csak marad a kacsamese, hogy 2030-ra elérjük Ausztriát.
Nem Ausztriát kellene elérni, elég lenne csak a pici Szlovénia nyomába eredni. De nem fog menni ez sem. Jó nyarat mindenkinek!
Ez volt a dzsesszes, vizes 27-es, jöjjön az otthoni 28-as. Megpróbálok hazatérni.

Emelkedik a közösköltsége? Ne csodálja, a lift- és villanyszerelők, a szakik KATA-sok voltak!

Kapcsolódó