Kerítésen innen
Rátóti Zoltán egyedüli pályázóként indult és nyert: 5 évig lehet a Színház-és Filmművészeti Egyetem rektora
Áder János Magyarország köztársasági elnöke a Színház-és Filmművészeti Egyetem rektorává nevezte ki Rátóti Zoltán Jászai Mari-díjas színművészt hétfő délután a Sándor-palotában. Rátóti Zoltán kinevezését mind a Színház- és Filmművészeti Egyetem Szenátusa, mind a Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma támogatta.
Áder János Magyarország köztársasági elnöke a Színház-és Filmművészeti Egyetem rektorává nevezte ki Rátóti Zoltán Jászai Mari-díjas színművészt hétfő délután a Sándor-palotában. Rátóti Zoltán kinevezését mind a Színház- és Filmművészeti Egyetem Szenátusa, mind a Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma támogatta.
Csak úgy magyarosan….
Tudja a fene, azért ez a kinevezés nem pont az, amiről majd meghitt estén a ropogó tűz mellett mesélni lehet a tágra nyílt szemű unokáknak….
Rátóti egyébként maga is tagja a döntéshozó kuratóriumnak és tagja annak a Nemzeti Színháznak is, melynek igazgatója az említett alapítvány kuratóriumi elnöke: Vidnyánszky Attila. Emellett az SZFE-n Szarvas József prózai színész osztályának tanára és a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja.
Rátóti megszólalásaiból….
Az Ódry színpadról:
„…a Vas utcai épülethez, különösen az Ódry Színpadhoz, nagyon sok szép emléke fűződik, azonban a történtek (az egyetemfoglalás, a szerk.) után már nem tekinti Thália felszentelt templomának, a felújított épületekben méltó körülmények várnak rájuk….”
Az SZFE-tüntetések kapcsán:
“Kérdés, hogy ezek után mennyire tiszta a tanárok lelkiismerete”. A tiltakozó hallgatókra és oktatóikra kitérve azt mondta, hogy vannak közöttük “lánglelkű forradalmárok”, akik elhitték, hogy ennek így kell ennek történnie. Rátóti Zoltán“fedősztorinak” nevezte azt, hogy a tiltakozók “az egyetem autonómiájával jönnek”. “Nagyon sok kollégát átvertek, megtévesztettek, ezzel bevonva őket a tüntetéssorozatba”.
2020 augusztus: felvetődik Rátóti neve
Rátóti Zoltánt 2020 augusztusában nevezték meg a modellváltásért felelős kuratórium tagjaként, akkor már úgy fogalmazott: a kölcsönös bizalmat kellene valahogy visszahozni az egyetem új vezetői és a hallgatók, korábbi oktatók között.
„Lassan meg lehetne látni azt, hogy nem rosszindulattal vagyunk, ez a kuratórium nem egy fenyegető testület, és a modellváltás nem egy fenyegető állapot sem a hallgatók, sem a tanárok felé”
– mondja a Mandinernek adott interjúban . Ugyanebben az interjúban azt is hozzátette:
„Hogy ha valóban úgy van, ahogyan ők állítják, hogy ez tényleg egy nyitott egyetem volt, akkor most miért van ez a foggal-körömmel való ragaszkodás ahhoz, hogy ők hova is tartoznak pontosan. Számomra ez ellentmondásos, és egy picit el is árulja azt, hogy mi volt a fő ideológiai irány. Óvakodnék attól, hogy olyan summás véleményeket fogalmazzak meg az egyetemről, hogy „liberális fészek volt” vagy hasonlók, de a liberális oldal irányából jövő tiltakozás hevességéből egyértelműen kirajzolódik, mi is a helyzet. Gyakorlatilag önmagukat leplezik le.”
Akkor leszögezte, hogy nem a vérengzés a cél:
“Ha rajtunk múlik, földönfutóvá senki nem válik a tanárok közül, semmiféle ilyen fenyegetettséget nem jelentünk.”
A Pesti Hírlapnak a jövőre és a modellváltásra vonatkozó terveiről is beszélt:
“Úgy képzelem el, hogy a hazai és a világ vezető szakemberei és művészei jelennek meg az egyetemen. Kárpát-medencei kulturális bázis. Technológiailag és infrastruktúrában 21. századi színvonalú művészeti felsőoktatási intézmény. Új, önálló campussal. Elégedett tanári karral és diákokkal.”
Rátóti Zoltán azt mondta, a kuratóriumi tagságra vonatkozó felkérést azért vállalta el, mert a szakmában eltöltött évek után
“már nemcsak a saját karrierrel kell foglalkozni, hanem azzal is, hogy javuljanak a jövő művészjelöltjeinek képzési körülményei”.
Szerinte ez nagy kihívás,
„hiszen az egyetemet elvégző művészjelöltek a nemzeti kultúra letéteményesei”.
Forrás: szinhaz.online
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Ágoston László: nem gyökérnek lenni csodálatos – könnyű, hiszen semmit sem kell csinálnod, és ingyen van
- Mit rejt a „háziorvosi ügyelet-szerencsevadász magánszolgáltatók-megzsarolt önkormányzat” háromszög?
- Horoszkóp 2025 – Vess egy pillantás a jövő függönye mögé
- Még élek. Köszönöm!
- Nagy Ervin: Rogán meg Kubatov minden reggel úgy kel, hogy ma húsz embert be kell építeni a Tisza Pártba
- Orbán -a „vidéki srác”- a kisegítő portást küldte volna az OECD korrupcióellenes munkacsoportjával tárgyalni?
- Buliturizmus – Prága már elesett
- Kormányzati kapkodás – Konzultáljunk, Béláim
- Bosnyák-magyar, nem kellett csalódnunk Szoboszlaiba – Duplázott a kapitány
- Vidnyánszky-bemutató a Nemzetiben: „…ez a darab végig fog söpörni az országon…”
Pingback: Kósa Lajos színházban járt! - ....és ez nem tréfa! | Városi Kurír
Pingback: Gábor György: olyan országban élünk, ahol egy Rátóti Zoltán kidobhat a munkahelyéről egy Karsai Györgyöt | Városi Kurír