Connect with us

Budapesti hétköznapok

Rendőrök szállták meg a VII. kerületi önkormányzat épületét – ilyen még nem volt!

VII. kerületi
Megosztás

Pénteken több nyomozó jelent meg a VII. kerületi polgármesteri hivatalban, értesült elsőként a Telex. Az infót  Hermann Gábor, az önkormányzat sajtóosztályának munkatársa is megerősítette, részleteket azonban nem mondott. Annyit közölt, hogy még ma kiadnak egy közleményt.

Nyomoz az NNI

Úgy tudjuk, az erzsébetvárosi önkormányzatban a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai jártak. Kérdéseinket elküldtük az ORFK-nak is.

Frissítés: Bajkai István, volt fideszes alpolgármester a Telexnek azt mondta, hogy

“az egyik DK-s képviselő, Borka-Szász Tamás irodájában bitcoinbányát üzemeltettek a gépeken, a rendőrök több számítógépet lefoglaltak.”

Rendőrségi válasz

Megérkezett a rendőrség válasza, amiben viszont csak annyit írtak, hogy

„a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda feljelentés alapján lopás gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A nyomozás során a mai napon a rendőrök eljárási cselekményt végeztek a Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata épületében.”

Frissítés 2.: És megérkezett a Demokratikus Koalíció közleménye is, ebben azt írják:

“A rendőrség a mai napon áramlopás miatt tartott házkutatást a VII. kerületi önkormányzat épületében – Borka-Szász Tamás azonnal lemondott képviselői mandátumáról és kilépett a DK-ból”

A közleményben úgy fogalmaznak, “az ügy érintettje Borka-Szász Tamás, a DK VII. kerületi önkormányzati képviselője lehet.”

(Via, Telex)

Archívumunkból

VII. kerületi

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük