Connect with us

Ez a nap

Megkezdik az amerikai-orosz csúcs előkészítését

A szenátusi jelentés szerint Putyin beavatkozott az amerikai választásba
Megosztás

Moszkvába utazik a tervek szerint a jövő héten Richard Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó az amerikai és az orosz elnök találkozójának előkészítése keretében – közölte washingtoni forrásokra hivatkozva az Interfax orosz hírügynökség.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője megerősítette az Interfax értesülését.

Korábban a The Washington Post című amerikai napilapban olyan közlés jelent meg, amely szerint Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök a NATO július 11-én és 12-én tartandó csúcstalálkozóját követően találkozhat egymással ez egyik európai ország fővárosában. A lehetséges helyszínek közül a nemzetközi sajtóban konkrétan eddig csak Bécset említették.

Az amerikai-orosz csúcsot akár a NATO tanácskozása előtt is megtarthatják

A brit The Times című lap úgy értesült, hogy az amerikai-orosz csúcsot akár a NATO tanácskozása előtt is megtarthatják, ami nyugtalanságot keltett Londonban, mert az „hatást gyakorolhat Oroszország agressziójának megvitatására”.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden kijelentette: még nem világos, hogy mikor lesz a Putyin-Trump-találkozó, az időpontot egyelőre nem is mérlegelik a NATO brüsszeli csúcstalálkozóját megelőző időszakban.

Trump pénteken közölte: nem zárja ki, hogy még a nyáron találkozzon Putyinnal. Ezt a lehetőséget a Kreml sem zárta ki.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

Putyin-Trump csúcs lesz?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük