Kiemelt hírek
„Schmidt Mária nagyon durván elküldi a NER-t a búbánatosba!”
Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója, akit a napokban tettek ki – na, nem igaziból, hiszen a projekt továbbra is az Ő közalapítványához tartozik – a Sorsok Háza projektből, szombaton riportot adott a Magyar Nemzetnek, amiben minden bizonnyal akaratlanul, de kemény véleményt fogalmazott meg a NER-ről, hiszen amit mondott, nemcsak a Kádár-korra, de a mai valóságra is tökéletesen igaz, sőt ha lehet ma még igazabb. Olvassuk csak!
Mióta erről beszélünk, nyuszó-muszó!
Az „Orbántrengető” megállapítást Dévényi István szúrta ki és tette közkinccsé közösségi oldalán:
„Bréking!!!! ?
Schmidt Mária nagyon durván elküldi a NER-t a búbánatosba!
„A szocializmusban a politikai élet a fejünk fölött, a mozdulatlan állandóság zöldesszürke ködébe veszve zajlott. Állandó volt az információhiány, mindent, ami fontos, tehát izgalmas volt, a pletykákból, vagyis a suttogóból lehetett, illetve kellett megtudni. A társadalom masszívan két részre szakadt, voltak ők: a párttagok, a hatalom sáncain belüliek, a karrieristák, és voltunk mi: akik nem vegyültünk velük, nem jártunk össze velük, megpróbáltunk tőlük függetlenül, a periférián ellenni.
Elképzelhetetlen volt, hogy én egy katona- vagy rendőrtiszttel, pártfunkcival elmenjek bulizni, leüljek egy asztalhoz beszélgetni. Ők mások voltak, és mi is mások voltunk. A közöttünk levő válaszfal áthatolhatatlan és lebonthatatlan volt. Különben is, akit a hivatalosság kiemelt és elismert, tisztelet a kivételnek, azt mi senkinek és semminek tekintettük. Megvoltak a saját sztárjaink, tekintélyeink, őket hájpoltuk, az övéikről nem vettünk tudomást.”
Szerző
Friss
- Vitézy Dávidnak van egy ötlete: barátaival leült a terepasztalhoz, kipöckölte az összes zavaró tényezőt (a kerületi önkormányzatot, a lakókat, az autósokat) és azt mondta: akkor ez így lesz
- Bohár-életmű: ’15 éve kergetem őrületbe a politikusokat’ – Lesz mit mesélni az unokáknak…..
- Hogyan válasszunk nyári gumit az ADAC 2025 teszt alapján?
- Győzött-e a DK? Vajon mire gondoltak a Varju Lászlóra szavazók?
- Dietz Gusztáv alaposan kiosztotta Szoboszlai Dominikot a törökök ellen elszenvedett vereség utáni nyilatkozatáért
- Orbán-eligazítás a nagyköveteknek: ‘ezt kürtöljék világgá!’
- Karácsony: 12.734.387.060 forint átutalva, Rákosrendező a budapestieké
- ‘Kinek is kell bizonygatni, a közpénzből kitömött Bohárnak?’ – érdeklődött egy hozzászóló a megafonos ‘leleplező’ posztjáról
- A hétfő híre: Orbán örökbefogadott zebráját Győzikének hívják majd! – Egy hozzászóló: ‘szokjátok csak a csíkosat…’
- Perintfalvi Rita: nem engedhetjük meg, hogy újra pogromok legyenek ebben az országban