Hűtőmágnest kaptam a feleségemtől ajándékba még évekkel ezelőtt, jó ideje ott ékeskedik a hűtőszekrényen, mint amolyan gyengéd célzás. A képen duci ábáratú fickó üldögél a terített...
A kormány december közepéig nagyjából azt tesz, amit akar: miután addig hosszabbították meg a járványügyi készültséget, rendeleti úton dönthetnek többek között a rendezvények tiltására vonatkozó szabályokról....
A Fidesz-seregek a T. Ház utolsó tavaszi ülésszakán az erős zászlóaljak és hadosztályok módjára vitték győzelemre az Orbán-korszak három rendkívülien ocsmány javaslatát, amikor elfogadták az ún....
Ki az, aki minden mérés szerint a legkevésbé elutasított miniszterelnök-jelölt? Heti lapzsemle sorozatomban nem csupán szemlézem a témákat — a válogatással és rövid kommentárjaimmal véleményemet is egyértelművé teszem....
Bámulatos, ahogyan a kormányzati nyilvánosság képes elhallgatni, átformálni, elferdíteni mindent, ami számára kellemetlen. De ezt a gyakorlatot már jól ismerjük, nagy meglepetés nincs benne. Az elmúlt...
Na most aztán megkapta a magáét a szociáldemokrata Heiko Maas! És megkapta a figyelmeztetést az egész európai baloldal, pontosabban mind a 26 uniós tagállam, amely vette...
A kínai nagykövetség sajtószóvivőjét sokkolta Karácsony Gergely szombati, a Fudan Egyetem elleni tüntetésen elmondott beszéde, amire a követség hivatalos Facebook-oldalán így reagált: „Fényes nappal nem illik...
Az Orbán-kormánynak immár bírósági papírja van arról is, hogy az Európai Parlament jogszerűen döntött arról, hogy az Orbán-kormány jogszerűtlenül működik. A napokban ugyanis az Európai Bíróság...
Durcás lett Kövér László és a Fidesz vezérkara. Az Európai Bíróság jogszerűnek ítélte a Sargentini-jelentés elfogadásának módját három éve az Európai Parlamentben. A döntésre Varga Judit...