A magyar nyelvben a „terhelt” az értelmező szótár szerint: olyan, akit vagy amit valami terhel, illetve akire vagy amire valamilyen terhet raktak; (teherrel) megrakott. Szerintem egy dolog...
A Városi Kurírban olvashatták Korózs Lajos nekünk adott interjúját a magánnyugdíjpénztári vagyon államosításáról, a több mint 3000 millió forint eltapsolásáról. Felhasználva, hogy az internet mindent megőriz megnéztük,...
A tisztánlátás érdekében, készítettünk egy kritikai feldolgozást az Együtt kampánynyitóján elhangzottak és Juhász Péter, 24.hu-nak adott interjúja alapján. A hiba Juhász szerint nem az ő készülékükben...
Akkor is, ha győzne az ellenzék. Elhomályosult a rendszerváltás célja és kérdésessé vált, lehetséges-e a nyugati demokrácia és jólét megvalósítása a magyar viszonyok között. 2010-re minden...
Kizárta az MSZP tagjai közül a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson függetlenként induló Hernádi Gyulát, mert a párt által támogatott jelölt ellenében indult a posztért – közölte a...
Egyházi források szerint az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke kérte Osztie Zoltán plébánostól a Horthy-mise elhagyását. Aki megerősíteni látszik ezt az értesülést. Ebből természetesen rögtön következik, hogy a...
A Népszava egyházi forrásokból úgy értesült, hogy Osztie plébánostól személyesen Erdő Péter bíboros, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke kérte, hogy ne rendezzék meg a misét. A plébános megerősítette az...
Bíróságon támadta meg Hévíz fideszes polgármestere Kovács Viktóriát, a DK keszthelyi önkormányzati képviselőjét és Nagy Zoltánt, a DK Zala megyei önkormányzati képviselőjét, mert azt állították róla,...
Az Iszlám Állam vezetője kihirdette, hogy írmagjukat is ki akarja irtani, ezért a csecsemőket is kivégezteti kegyetlen katonáival. Menekülni kellett. Országról országra haladtak a menekültek, hogy minél...