Puzsér Róbert egyre jobban elszabadul. Alábbi bejegyzését az elrettentés szándékával adjuk közre, hiszen az észérveket olyan zsigeri gyűlölet fonja körül, ami még azt is elhitelteleníti, ami...
Hétfői „Kéregetés injekciós tűvel” című cikkünk nyomán már a második vélemény érkezett. Először az MSZP szakpolitikusa fűzte hozzá gondolatait a témához, most pedig dr. Weltner János,...
Az anyagi és technikai feltételek is adottak a 3-as metró klimatizálásához, egy jogi kérdés nyitott még az ügyben – erről Tarlós István főpolgármester beszélt kedd este...
Csak akkor lehet megroppantani ősszel a Fidesz uralmát, ha mindenhol egyetlen ellenzéki jelölt áll szembe az emberükkel. Ha ez nem valósul meg, akkor minden már csak...
Hat párt és több mint negyven civil szervezet csatlakozott a gyűlölet visszaszorítását célzó „1 Magyarország Nyilatkozathoz”! Egy józanabb és békésebb közélet megteremtése céljából gyűltek össze ma...
Elvégeztetett! Az úgynevezett 21. századi pártok közül a Jobbik után most az LMP is beállt a csak virtuálisan létező pártok sorába. Innen az út egyenesen vezetne...
A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz aggódik az önkormányzati választás miatt, ezért is akar közpénzből fizetett propagandahadsereget kialakítani az egyetemistáknak hirdetett ösztöndíj-programmal. Előbb-utóbb olyanokká válnak, mint...
Nem világos egyelőre, hogy helyi perpatvar, vagy központilag irányított, de egyelőre úgy tűnik, hogy Szegeden a Demokratikus Koalíció nem áll be az ellenzéki sorba. Szeged szeggel….....
A mai napon a DK, a Momentum, az MSZP, a Párbeszéd, a Jobbik és az LMP közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy létrejött a teljes, mind a...