A szocialisták és Párbeszéd közös programjában a szociális és környezetbarát Európa, valamint az európai nyugdíjminimum megvalósítása szerepel – mondta szerdai veszprémi sajtótájékoztatóján az MSZP elnöke, a...
Miközben a Magyar Nemzet az MSZP-re próbálja kenni a Strache-ügyben kibukott pecinázás felelősségét, ugyanez a szócső biztatja az egyatábort: merjenek bátrak lenni, éltessék Orbán Viktort. S...
A fővárosi kormányhivatal népegészségügyi főosztálya 2018 vége óta képtelen ellátni a feladatát, így gyakorlatilag azóta senki nem ellenőrizte, hogy Budapesten megtették-e „a patkánymentes állapot fenntartásához szükséges...
Az MSZP arra szólítja fel Orbán Viktor miniszterelnököt, árulja el, milyen szerepe van az osztrák kormányt maga alá temető Strache-botrányban. Strache úgy akart egyeduralomra törni, ahogy...
Az MSZP elnöke és európai parlamenti (EP-) listavezetője szerint az EP-választásoknak nagy a tétje: az Európa-párti politikusoknak meg kell állítaniuk „azokat a populista politikusokat, akik egyszerűen...
Az MSZP az osztrák hatóságokhoz fordul a Strache-ügy magyar vonatkozásai miatt, hogy kiderüljenek Heinrich Pecina és Orbán Viktor „közös bűnös üzelmei” – jelentette be Ujhelyi István,...
A hétfő reggeli adatok szerint 17 040 szavazóköri delegáltat jelentettek be a május 26-ai európai parlamenti (EP-) választáson listát állító pártok, amelyeknek összesen 185 ezer ilyen...
Az orosz pénzekből finanszírozott szélsőjobbnak el kell takarodnia a színről, és egy demokratikus, szociális Európát kell építeni – mondta Szanyi Tibor, az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti (EP-)...
Napok óta bennem van, hogy esetleg írhatnék valamit, hiszen jövő vasárnap EP választás. Tulajdonképpen nem sok múlik rajta, max., hogy a Fidesznek 12, 13 vagy 14...