Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke sikerként értékeli, hogy az elmúlt napokban meg tudtak egyezni az MSZP-vel, amivel szerinte létrejött az ellenzéki megállapodás gerince. Remélhetőleg MSZP-t...
Budapest történetének legnagyobb, 150 millió forintos büntetését szabta ki a Közbeszerzési Döntőbizottság, mivel a BKK közbeszerzés nélkül azt a T-Systemst bízta meg az e-jegyrendszer kiépítésével, amely...
Karácsony szerint feladatuknak tartják, hogy a politika 2018 után a jó oktatásról és egészségügyről, valamint a magasabb bérekről és nyugdíjakról szóljon. A választók jövőre eldönthetik, az...
Amióta visszalépett – léptették – az MSZP elnökjelölti szerepből, nem beszélt médiamunkással. Most megtörte a csendet és nagyot szólt, amit mondott. Botka László, Szeged első embere...
Juhász Péter levélben értesítette az MSZP és a DK elnökét arról, hogy az általa vezetett Együtt készen áll a választókerületi egyeztetésre. Teljes koordinációra már nincs esély,...
Cseri László fotóművész barátunk közösségi oldalán leltünk rá erre a mai szánalmas választási valóságshowban „akár igaz is lehetne” típusú álhírre. Mi lesz, ha elmúlik Karácsony? Az...
Józsefváros fideszes polgármestere 2010 és 2014 között országgyűlési képviselő, sőt a Fidesz frakcióvezető-helyettese is volt, majd 2014-ben újraválasztották a VIII. kerületben. Ez egyben azt jelentette, hogy...
Most, hogy végre szót értett az MSZP és a DK, – legalábbis képesek voltak közös listát a választók elé tárni – lehetőséget kínálnak azoknak a hazánkfiainak...
A fejlesztési minisztérium válaszaiból az derül ki, hogy a kínaiak semmiféle garanciát nem adtak arra, hogy használni is fogják a horribilis pénzért nekik felújított vasutat. Tíz...