A Demokratikus Koalíció tagja, Katanics Sándor a közös ellenzéki jelölt Veszprémben. Az egyéni jelölteket is közösen állítják A DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a...
Miközben a kálvinista Róma ellenzéki pártjai fojtogatják egymást, addig a fideszes városvezetés dölyfösen hátradől, és hagyja lepusztulni a várost. A nemtörődömségre kiváló(?) példa a helyi híresség,...
Puzsér Róbert egyre jobban elszabadul. Alábbi bejegyzését az elrettentés szándékával adjuk közre, hiszen az észérveket olyan zsigeri gyűlölet fonja körül, ami még azt is elhitelteleníti, ami...
A Párbeszéd szerint Tarlós István kilenc év alatt nem tudta bebizonyítani, hogy alkalmas Budapest vezetésére – mondta egy keddi, fővárosi sajtótájékoztatón Barabás Richárd, a párt szóvivője....
Mint arról beszámoltunk, Lázár János, a Fidesz hódmezővásárhelyi reménysége csütörtökön minden közösségi oldalán bejelentette: köszöni, de nem akar polgármester lenni. (Azt, hogy mi készül lenni, nem...
Baranyi Krisztinát javasolja közös ellenzéki polgármesterjelöltnek Ferencvárosban a helyi LMP. Ezt jelentette be Csárdi Antal LMP-s parlamenti képviselő csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. Még nincs közös ellenzéki jelölt...
Az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje azt ígéri, hogy amennyiben megválasztják, akkor a főváros létrehoz egy úgynevezett Budapesti Tudományos Akadémiát. Visszatesszük a tudás alapú gazdaság térképére Budapestet Karácsony Gergely...
Nem nyugszanak a kedélyek, tovább üzengetnek egymásnak a főváros vezetését megcélzó jelöltek. A baj ezzel az, hogy Tarlós közben hátradőlve kávézgat….. Most akkor ki a Fidesz-játékszer?...
Minden bizonnyal kész forgatókönyvvel készült a Fidesz-propaganda minden, az előválasztáson résztvevő ellenzéki főpolgármester-jelöltből, Kocsis Máté csak benyúlt a képzeletbeli smizettjébe és előrángatta a „Karácsony Gergely” feliratút....