Három forintból megalkotott papírdíszletek, abból is csak a legszükségesebb, és az is mind funkcionális, erős hatású, de minimális anyagi igényű, semmi plusz felesleges fakszni, egy nagy,...
Lassan külön rovatot érdemel az az olvasónk aki az utóbbi időben "utca embere" jeligével küld nekünk "történelem alulnézetből" típusú gondolatmeneteket. Azért tartjuk fontosnak időről, időre közölni...
Amint az várható volt, a Fidesz képviselői nem vettek részt hétfőn az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának a testület ellenzéki elnöke által a Pegasus-ügy kapcsán összehívott ülésén. Így...
A belügyi dolgozók közel háromnegyede elhagyná a pályát, ha tehetné. A többség úgy érzi, hogy a járandóságok nem ellentételezik mindazt, amit elvárnak a dolgozóktól. Egyebek mellett...
"Selmeczi Gabriella “szenátor” asszony újabb infantilis, és szánalmas akciója már nem csak a Népjóléti bizottság munkáját akadályozta,de Pintér Sándor belügyminiszterből is bazári bohócot csinált!" - írta...
A hármak (Orbán-Pintér-Szijjártó)szombat délelőtt dugták össze a fejüket, hogy kitalálják a következő hetek jelmondatát, amit lehet nyomatni minden orgánumban: "A cél nem kevesebb, mint az ötmillió...
Emlékeznek még a Clark Ádám téri "dudálós tüntetésként" emlegetett tiltakozási akcióra, ahol összesen 106 ember ellen indítottak szabálysértési eljárást, és első fokon összességében 13,635 millió forint...
„A magyar egészségügy bírni fogja a rá nehezedő történelmi nyomást” – kezdi Facebook-bejegyzését Kásler EMMI-miniszter. Hozzátette, „a politikai hangulatkeltések ellenére most a szakembereink elhivatottsága és teljesítménye...
A belügyminiszter tájékoztatta a MOK-ot és a parlamenti frakciók vezetőit a velük lefolytatott múlt keddi egyeztetés eredményeiről. A levélben Pintér Sándor összefoglalja, hogy a MOK mely, az egészségügyi...