A tisztánlátás érdekében, készítettünk egy kritikai feldolgozást az Együtt kampánynyitóján elhangzottak és Juhász Péter, 24.hu-nak adott interjúja alapján. A hiba Juhász szerint nem az ő készülékükben...
A magyar kormány hivatalos „sértődésfelelőse” most éppen az ENSZ-főtitkárra akadt ki, és a Trump-modellt követve, már az ország kivonulását lebegteti a világszervezet egyik tárgyalássorozatról. A „magyar...
Orbán Viktor anyagilag megvásárolta a szocialisták vezetőit – jelentette ki Soros György magyar-amerikai üzletember csütörtök este Davosban. Szerinte a kormányfőnek más pártokban is vannak kémei. A...
Még a Kétfarkú Kutyapárt sem volt képes felrázni ebből a tespedtségből az embereket, hát még az arabos farsangi jelmezekbe bújt közéleti bohócok és tuaregek, csápolóikkal együtt, a...
A 65 milliárd forintot is meghaladó összeg persze többnyire három kormányközeli kommunikációs ügynökségnél talált gazdára. A Miniszterelnöki Kabinetiroda 2015. októberi felállításával a kormány központosította az állami...
Súlyos, ragályos betegség tüneteinek összessége. Fizikai és lelki sérüléseket okozó fertőző jelenségek halmaza, melyek lappangási ideje változó, szövődményeit csak műtéti úton lehetséges megszüntetni. Más megközelítésben az illiberális...
Nemrég jött ki a kormány új, s merőben abszurd törvényjavaslata: a „Stop Soros”, ami megint a civilszervezeteket és támogatóikat veszi célba. Rogán listája Rogán Antal propagandaminiszter...
Juhász Péter konok elszántsággal ment neki az V. kerület hírhedt egykori urának, és minden korrupciógyanúsnak, amit észlel. A Budapest Beaconnak adott interjújában beígérte Orbán levadászását is....
Marx sokat idézett mondása szerint az emberiség mindent kétszer él át: egyszer mint tragédiát, aztán mint komédiát. Ki tudja megmondani, mi most melyik fázisban vagyunk? A...