„Nagyon fontos feladat! Azonnali elvégzésre, ne várjatok vele estig!” – a Magyar Nemzet szerint ez az utasítás érkezett nemrég a pártközpontból a fideszes képviselők postaládájába. Marionett-figurák...
Kilencvennyolc esztendővel ezelőtt a Népszavában gyászkeretben jelent meg, ezzel a szalagcímmel: Somogyi Bélát meggyilkolták. Somogyi Béla, a Népszava vezető munkatársa és 1920-ban felelős szerkesztője február 17-én,...
Kedden ünnepelte 73. születésnapját Földes László Hobo, aki ötven évvel ezelőtt indult el a pályán. Fél évszázad alatt hatezer koncertet adott, megjelent csaknem 50 lemeze, írt...
A vég kezdete lengi körül az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) közelmúltban kiszivárgott jelentését. Noha egyelőre semmi biztosan nem tudhatunk, ordítóan világos, hogy a nyíl ezúttal...
Egy sportoló teljesítményét látszólag könnyű megmérni. Ott mindenképpen, ahol tömegre, időre vetítve kvantálható ez a teljesítmény. A teljesítmény alapján a magyar színekben induló Liu-testvérek minden elismerést...
Az alábbi szöveg az FB-ről való, mi csak közzétesszük, méghozzá azért, mert nagyon fontosnak tartjuk, hiszen lássuk be, lassan a Facebook szinte az egyetlen valóban sokszínű...
A Városi Kurír is szemlézte, a 777blog.hu által, Dabóczi Kálmánnal készített interjút. A BKK vezérigazgatójának szokatlanul őszinte interjúja megérintette Böjte Csaba szerzetest is, aki imára hív...
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Korózs Lajos írásbeli kérdésére válaszolt a rém elfoglalt Balog Zoltán helyett. A válaszban nem volt köszönet. Embertelen válasz...
A migrációról, az idősekről, az önkormányzati bérekről és az ellenzékről volt szó a parlament keddre, ellenzéki kezdeményezésre összehívott rendkívüli ülésén, amely a kormánypártok távolmaradása miatt határozatképtelen...