Azt az elején szögezzük le, hogy kik is Selmeczi Gabriella főnökei. Ön és mi mindannyian, hiszen közszolgáról beszélünk. Így van ezzel az összes parlamentben dolgozó képviselő is. Az is tény, hogy a beosztott köteles a főnöke instrukcióit, érdekeit szem előtt tartva dolgozni, különben repül.

Selmeczi asszony és a többiek “nem érnek rá”

Levélben értesítette a fideszes magánnyugdííj-újrahasznosítási felelőse az Országgyűlés Népjóléti Bizottságának tagjait, hogy a kormánypárti politikusok nem érnek rá hétfőn elmenni Korózs Lajos szocialista elnök által összehívott testületi ülésre.

Nem csak az említett indítvány esetében, hanem a többi hétfőn napirendre tűzött – a szociális ellátásokkal, a családipótlék emeléssel, az igazságos nyugdíjrendszerrel kapcsolatos – ellenzéki javaslattal szemben is. A Fidesz arra játszik, hogy ezek a javaslatok kifussanak a 30 napos határidőből. Akkor már csak olyan kivételes eljárásban kerülhetnének a plenáris ülés napirendjére, amelyet minden parlamenti frakciónak félévenként hat alkalommal kérhetnek.

Az ülésen többek között a lakhatási válság okait kezelő ellenzéki javaslatról is szavazhattak volna. A kormánypártiak távolmaradása miatt erre nem lesz lehetőség.

Mint arról korábban beszámoltunk, a héten kezdődik a kormány háborúja a hajléktalanok ellen: a rendőrség elviheti az utcáról a fedél nélkül élőket, személyes tárgyaikat pedig meg is semmisítheti. A hajléktalanok vegzálása ellen tegnap több százan tiltakoztak:

“Egy mondat…Kortárs írók a hajléktalanságban élők emberi méltóságáért”

Egyházak! – Melyikőtökben lesz annyi tök …..

(forrás: nepszava.hu)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét