Kerítésen innen
Semjén: lakossági igény esetén az egyházak további intézményeket is átvesznek
Semjén Zsolt hajlandó újragondolni a személyi jövedelemadó (szja) egyházaknak felajánlható 1 százalékával összefüggő kérdéseket és kiállt amellett, hogy külön kell választani a több száz éves egyházakat a „most kitalált vallási kísérletektől”. Mindezt kinevezése előtti meghallgatásán tette egyértelművé hétfőn a parlament igazságügyi bizottságában.
Ígéretek
A kereszténydemokrata politikus példaként hozta, hogy az szja-csökkentés hatással van a támogatási rendszerre is, ezért felvetette, hogy a forrásokat a GDP-hez kellene kötni, mert az előbbi bizonytalanságokat eredményez. Mint mondta, megvan benne a nyitottság a változtatáshoz, ugyanakkor mivel az 1 százalékot jelenleg kiegészítik a teljes összegre, működhet a rendszer így is a továbbiakban.
A jelölt kiállt az állam és az egyház mellérendeltsége és a vallásszabadság mellett.
Semjén Zsolt beszámolt arról, hogy 2010-hez képest megduplázódott az egyházi fenntartású intézmények száma. Ismertette, a közoktatásban 6-ról 13, a szociális területen 11-ről 23 százalékra nőtt ez az arány. Híve annak, hogy lakossági igény esetén az egyházak további intézményeket is átvegyenek – erősítette meg.
Beszámolt arról, hogy jelenleg 270 ezer gyermek tanul hittant, az egyházak költségvetési támogatása pedig a 2010-es 24 milliárdról 55 milliárdra bővült. Emellett 80 százalékkal nőtt a kitelepülési lelkészek jövedelme, emelkednek a határon túli egyházi támogatások, a kormány számos óvodafejlesztést és programot támogatott. Utóbbiak közé sorolta a reformáció évét és a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészítését.
A miniszterjelölt az egyházügyi törvényről
Értékelése szerint csak az egyházalapítás kapott nagy médiafigyelmet, pedig az csak egy kis szelete volt egy jól kidolgozott jogszabálynak. Kiállt amellett, hogy külön kell választani a több száz éves egyházakat a „most kitalált vallási kísérletektől”. A DK-s Arató Gergely – egyetlen kérdezőként – az emberi jogok európai bíróságának ítéletéről, az egyházi intézmények finanszírozásáról és a svédországi vadászatáról faggatta Semjén Zsoltot, aki így reagált:
kétharmados parlamenti többséggel megnyugtatóan rendezni fogják az ítéletében foglaltakat.
Felidézte: a kormány már az előző ciklusban benyújtotta a módosítást, annak elfogadásában azonban az ellenzék nem volt partner. Tárgyalásokat folytattak és nagyrészt kompromisszumra jutottak – hangoztatta. Visszautasította, hogy az egyházi intézmények háromszor annyi finanszírozást kapnának, mint az államiak.
Diszkrimináció az MSZP-SZDSZ-kormány alatt volt, most egyenlő finanszírozás van
A vadászatról szólva azt mondta, a parlament mentelmi bizottsága, az ügyészség és az adóhatóság is az ő álláspontját támasztotta alá, az eseményen nem képviselői minőségében vett részt.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal megállapította, hogy sem adó-, sem illetékkötelezettsége nincs
A miniszter kinevezését 7 kormánypárti igen szavazattal, 4 ellenzéki nem ellenében támogatta az igazságügyi bizottság.
(forrás: MTI)
Frissítve! Semjén sok millióval tartozhat a NAV-nak a svéd vadászatok miatt
Semjént meghosszabbították Svédországig – kiderítettük a vadászkaland pontos helyszínét!
Szerző
Friss
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256….. – Frissítés!
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….
- Ujhelyi István: már érzi az ország a NER-váltás ízét!