Connect with us

Kerítésen innen

Semjén úr! Miért kell ahhoz ölni, hogy jótékonykodni lehessen?

semjen
Megosztás

Semjén Zsolt, akiről köztudott, hogy közel áll a keresztény és demokrata szívéhez a vadászat – kis és nagyvadra egyaránt – Kovács Zoltán Nimród-főszerkesztővel – másodállásban a Vadászati és Természeti Világkiállítás(?) lebonyolításáért felelős kormánybiztos – kiegészülve azon büszkélkedtek, hogy aki vadászik, az jótékonykodik is egy füst alatt.

Érdekes, én csak utaltam a kiválasztottnak és kész…..

A két Fidesz-közeli baromi büszkén feszített, miközben arról szövegeltek, hogy

a jótékonysági vadászatok a magyar vadásztársadalom áldozatvállalását mutatják, ezért az ország minden vadásztársaságát hasonló rendezvények szervezésére szólított fel.

Mivel pontosan nem fejtette ki a közlemény írója, hogy mi módon lesz a megölt állatokból pénz, így azt feltételezem, hogy jön a „jószándékú” vadász, befizeti a beugrót, felhúzza a mordályt és már lőhet is. A leperkált pénzből a jótékonyságra kiszemelt megkapja, amit szeretne. Itt elakadtam!

Miért kell közbeiktatni a szerencsétlen állathalált?

A közlemény írója így folytatja:

„A védnöki testület fővédnöke az Országos Magyar Vadászati Védegyletet elnöklő Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, a 2021-es budapesti Vadászati és Természeti Világkiállítással kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolásáért felelős kormánybiztos, valamint Zambó Péter, az Agrárminisztérium földügyekért felelős államtitkára, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke védnökként vesz részt a testületben.”

Öljön bárhol az országban?

A közös nyilatkozat szerint a védnöki testület segíti és támogatja a jótékonysági vadászatok kiterjesztését minden megyére.

A dokumentum aláírásán Fejes László, az Országos Jótékonysági Vadászat Nonprofit Kft. ügyvezetője remélte, hogy a jótékonysági célú kezdeményezés országos szinten is példaértékű lehet.

Kovács Zoltán a kezdeményezés sikerét abban látta, hogy

a vadászatot űzők közül sokan már más területen is bizonyították áldozatvállalásukat. Segítségük a jótékonysági vadászatokon keresztül a lehető leggyorsabban juthatnak el a rászorulókhoz

Ráadásként mindez azért is igencsak remek, mert

A kezdeményezés mint a társadalmi felelősségvállalás megnyilvánulása a budapesti vadászati kiállítás szellemiségéhez is illeszkedik

Zambó Péter hozzáfűzte, hogy

a jótékonysági vadászatok kiterjesztése megfelel az erdészeti egyesület értékeinek is, hiszen a magyar vadásztársadalom immár országos szinten fejezheti ki segítő szándékát.

Adalék a „világkiállításnak” csúfolt rendezvényhez….

Vadászati kiállítás, ami Semjénül „világkiállítás”

50 milliárd forintos – azaz 50.000.000.000-os – költségvetésből készülnek vadászkiállítást szervezni Budapesten:

50 milliárd forintból lehetne ültetni félmillió fát, vagy fel lehetne újítani az egyes metrót, lehetne belőle három Városliget nagyságú parkot létrehozni….

 „… egy ötös és tíz nulla….”

Ennyi pénzért egy átlagos budapestinek 18 000 évig kellene dolgoznia! – mondta Karácsony Gergely.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük