Connect with us

Bulvár

Semjénék 2.700.000 közforintba kerültek – Most nem vadászott a helyettes, hanem „városnézett”

Megosztás

Lássuk be: nem egyszerű dolog Orbán-helyettesnek lenni. Az a sok utazás, cókmók-cipelés még ebben a baromi melegben is csak azért, hogy nekünk Magyaroknak jobb legyen! Most éppen 2.700.000 forintba került Harrach Péter és Semjén Zsolt szentpétervári hétvégéje – erről az Országgyűlés Hivatala tájékoztatta az RTL Klub Híradóját.

A két politikus feleségével együtt utazott az orosz városba, ahol egy hivatalos program után két napig turistáskodtak. Az utazást a KDNP parlamenti frakciójának költségkeretére terhelték, vagyis közpénzből fizették.

A hírt először megíró 444.hu szerint összesen öten utaztak el,

  • Semjén Zsolt,
  • Semjénné Menus Erzsébet Gabriella,
  • Harrach Péter,
  • Harrach Péterné Nagy Csilla, és
  • Ujvári Sándor.

A vendégeket Szentpéterváron fejenként 10 ezer rubellel, vagyis 5-ször 45 ezer forinttal fogadta a VIP-váróban a főkonzul és az első beosztott, majd a főkonzulátus kisbuszával utaztak el a belvárosi ötcsillagos hotelbe, a Corinthiába, amit még az oroszok is luxusszállónak neveznek.

semjen

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a szentpétervári törvényhozásnak otthont adó Mariinszkij Palotában udvariassági találkozón vett részt Szergej Szolovjov első alelnökkel és Alekszandr Kusakkal, az Egységes Oroszország párt frakcióvezető-helyettesével.Fotó: Semjén Zsolt/Facebook

A szálloda honlapja szerint

egy kétszemélyes szoba ára 23 950 rubeltől indult (107 ezer forint), 66 450 rubel (299 ezer forint) a top éjszakánként.

Előbb Moszkvában volt csütörtökön találkozójuk Ilarion metropolitával, a moszkvai patriarchátus Külső Egyházügyi Kapcsolatok Hivatalának irányítójával, majd Nyikolaj Fjodorovval, az orosz felsőház első elnökhelyettesével tekintették át az áttekintenivalókat. Ezután Szentpéterváron folytatódott a hivatalos út.

A két KDNP-s politikus péntektől vasárnapig a városban nézelődött

Pénteken

  • Ermitázs múzeum a következő helyszín. Itt csatlakoznak a feleségek a KDNP-s politikusokhoz, miután a főkonzulátos egy másik autóval értük megy a szállodába. Kis hivatalos dolga közben akad Semjén Zsoltnak és a főkonzulnak, egy gyors udvariassági találkozó Mihail Piotrovszkij úrral, az Ermitázs Múzeum igazgatójával. A többiek addig felfedezhetik a múzeumot.
  • Két és félórás múzeumlátogatás után vissza a szállodába, majd rövid felfrissülés után irány az Ohotyicsnij Klub, ahol a főkonzulátus vacsorát szervezett a vendégeknek.

Szombaton

  • Carszkoje Szelo, a cári család egykori nyári rezidenciája és az azt körülölelő település. Hosszú kirándulóprogram, közben ebéd a főkonzulátus szervezésében, aztán a Nyári Palota, a pazar kert és a Finn-öböl megtekintése. Fél ötkor vissza a városba, pihenő a szállodában, majd
  • sétahajózás és vacsora a főkonzulátus szervezésében, a nap végén séta a szentpétervári fehér éjszakában. Hivatalos program szombaton nem akadt.

Vasárnap

  • városnézés
  • kazanyi székesegyház és a Véren Megváltó Székesegyház megtekintése, f
  • él 12-kor a delegációt kiviszik a reptérre, ahonnan Helsinki felé repülnek el Semjénék.

Bevett gyakorlat….

A Hollik kormányszóvivő az RTL Klubnak azt mondta, hogy ez bevett gyakorlat.

úgy tudja, hogy a feleségek utazását nem az állam fizette.

A KDNP-frakció sajtóosztálya ennyit közölt:

„A híradásokban megjelent információkat azzal egészítjük ki, hogy a politikusokat feleségük kísérte, az ő utazásukat magánemberként, saját maguk fizették.”

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük