Kerítésen túl
Soros új világegyetemet alapít, de közben folytatja a Facebook elleni harcot is
Évtizedek óta a világ egyik legfontosabb gazdasági találkozója a Davosi világgazdasági fórum, ahol a legkülönbözőbb, olykor egymással szöges ellentétbelévő gondolatok is találkoznak. Ezt a fórumot választotta legújabb nagyívű tervének bejelentésére Soros György közismert „pénzügyi varázsló”.
Integrálás felsőfokon
Soros György egy új oktatási hálózatot vázolt fel a Davosi világgazdasági fórumon csütörtök este – adta hírül a hvg.hu
A bejelentés szerint az új hálózatot „The Open Society University Network” (OSUN) programnak nevezték el és 1 milliárd dolláros tőkével indítják útnak, de még keresnek hozzá támogatókat.
„Az OSUN az oktatást és a kutatást fogja integrálni felsőoktatási intézmények között szerte a világban. Oktatási hálózati kurzusokat, illetve közös képzési programokat fog biztosítani, valamint különböző országokból rendszeresen összehoz majd diákokat és oktatókat személyes és online konzultációkra. A hálózat célja, hogy elérje azokat a diákokat, akiknek erre a legnagyobb szükségük van, illetve elősegítse a nyílt társadalom értékeit – beleértve a vélemények szabad kifejezését és a különböző meggyőződések sokszínűségének biztosítását.
A CEU-t hozta fel példaként,
hogy milyen típusú egyetemeket szeretnének létrehozni, magas színvonalú helyekben gondolkodnak. Célként azt jelölte meg, hogy ezeken a helyeken vehetik fel a harcot a klímaváltozás és az egyre veszélyesebb populizmus és nacionalizmus ellen.
A CEU-nak is lesz dolga ez ügyben
A Közép-európai Egyetem (CEU) – amit Soros György alapított –, valamint a Bard College fogja képezni az új hálózat magját. Partnerségre fognak lépni az Arizona State University-vel, amely a világ vezető szereplőjének számít a távoktatásban, illetve más, szerte a világban található intézményekkel, mint például a kirgizisztáni American University of Central Asia, illetve a bangladesi BRAC University. „Egymagunk nem tudunk globális hálózatot kiépíteni” – mondta Soros György. „Remélem, azok, akik osztják ezt a víziót, csatlakozni fognak hozzánk ennek megvalósításában”.
A CEU-ra kitérve azt is elmondta, 30 éve egy nagyon nagy presztízsű intézményt hoztak létre, ami a 100 legjobb egyetem között volt, amit elüldözött Bécsbe Orbán Viktor kormánya. „
Soros a Facebookról
„Semmi sem állítja meg őket, és szerintem valamiféle informális kölcsönös segítségnyújtási művelet vagy megállapodás alakul ki Trump és a Facebook között” – mondta Soros. „A Facebook együtt fog működni Trump megválasztásában, cserébe pedig Trump amikor csak kell bevédi a Facebookot – számolt be a továbbiakról a Bloomberg nyomán a Fortune.
A Soros György nagy ívű csütörtöki beszédének fontos elemei voltak még a klímaválság, és Kína nagyhatalmi törekvéseinek veszélye a világra.
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi és miért vonzza ide az amerikai családokat?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’