Kerítésen innen
Szijjártó: az elégedetlenek váltsák le a kormányt, ha ehhez nincsenek elegen, akkor a regnáló jól csinálja a dolgot
Szijjártó Péter -jelenleg külügyminiszteri pozícióban- nem bonyolult fickó, nem csűri-csavarja okfejtését és nem foglalkozik az „érem oldalaival”, hanem mondja, amit józan paraszti esze diktál.
Az is eljön….
Büszkeségének adott hangot a demokrácia hazai helyzetével kapcsolatban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Koppenhágában, mondván, hogy
amennyiben a magyar lakosság nem lenne elégedett a kormánnyal, akkor nem nyerték volna kétharmados többséggel az utóbbi négy választást.
A minisztérium közkése szerint a tárcavezető a dán kollégájával közösen tartott sajtóértekezletén újságírói kérdésekre válaszolva arról tájékoztatott először is a demokrácia magyarországi helyzetével kapcsolatos bírálatokra vonatkozóan, hogy a téma valóban felmerült a találkozón, de igen fontos, hogy Lars Lokke Rasmussen tiszteletteljes olyankor is, amikor különbözik a felek álláspontja bizonyos kérdésekben.
És ha megvan ez a tisztelet, akkor pedig a legnehezebb kérdéseket is meg lehet vitatni
– fogalmazott, ugyanakkor kitért arra is, hogy ő maga nem vetett fel dán belpolitikai ügyeket, ugyanis ez nem szokása más országok esetében. Figyelem: a bírálatra nem válaszolt érdemben!
Azt majd mi tudjuk….?
Büszkeségét fejezte ki a magyarországi helyzettel összefüggésben, mondván, hogy azt egy adott állam lakói tudják legjobban megítélni, hogy demokrácia van-e, márpedig a jelenlegi kormány zsinórban négy választást is kétharmados többséggel nyert meg, ez a fajta felhatalmazás pedig azt jelenti, hogy igenis jól végzi a munkáját.
Hozzátette, hogy
„ha az emberek többsége nem lenne elégedett, akkor leváltanák a kormányt, azonban a jelek szerint nincs erről szó, ugyanis 2010 óta rendre megkapják a bizalmat a folytatáshoz.”
Kifejtette, hogy
mások ítéletére pedig nincs is szükségük.
Szijjártó számokért: olvastad? Nem? Akkor….
Szijjártó Péter ezután a gyermekvédelmi törvényt érő kritikák kapcsán feltette azt a kérdést, hogy vajon hányan olvashatták a jogszabály szövegét.
Arra kérném azokat, akiknek szándékukban áll állást foglalni magyar törvényekről, hogy előbb olvassák el azokat, és csak utána nyilvánuljanak meg. Ugyanis ha olvasták volna, akkor nem mondanák azt, amit
– jelentette ki. Valamint megerősítette, hogy a kormány a szülők kizárólagos feladatának tekinti a gyermekek szexuális kérdésekkel kapcsolatos nevelését.
…és végül a háború réme
A miniszter az ukrajnai harctéri helyzettel és az EU vonatkozó politikájával kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy Magyarország szomszédos országként közvetlenül és rendkívül súlyosan szembesül a háború negatív következményeivel, ezért igencsak érdekelt a fegyveres konfliktus mielőbbi lezárásában. Úgy vélekedett, hogy jól láthatólag egyik fél sem tudja megnyerni a háborút, így az Ukrajna győzelmére számító európai politikusok tévedtek, ahogy Oroszország sem tud egyértelműen felülkerekedni.
Ebben az esetben pedig kizárólag diplomáciai rendezés képzelhető el, a kérdés pusztán az, hogy mikor kezdődhetnek el a béketárgyalások. És minél később, annál több ember fog meghalni, annál nagyobb lesz a pusztítás
– figyelmeztetett.
„Mi minél előbbi békében reménykedünk, minél előbbi tűzszünetben, minél előbbi béketárgyalásban”.
Végül pedig ismét hangsúlyozta, hogy
Mark Rutte leköszönő holland miniszterelnök személyében nem támogathatnak olyat a NATO főtitkári posztjára, aki korábban hazánk „térdre kényszerítéséről” beszélt.
Csak úgy… a Mark Rutte-esetről…
Szegény Mark Rutte álmában sem gondolta, hogy azzal, hogy kiáll az Európai Unió közösen elfogadott normarendszere mellett, magára rántja egy tagország kormányhű NERner,sajtómunkásait, akiket nem az igazság, hanem kizárólag a besározása érdekel. Mintha ezzel elfedhető lenne az egyértelműen gyűlöletkeltő törvény, amiben összemosta említett ország jogalkotó gárdája a pedofilüldözést a melegek diszkriminációjával.
157 igen, 1 nem, o tartózkodás
Amióta az Európai Unióban többen felháborodottan utasították el Orbán és kormánya pedofilnak mondott homofób törvényét, azóta célkeresztbe került Mark Rutte holland miniszterelnök, mondván:
a gyermekekkel és az állatokkal folytatott szexuális kapcsolat törvényesítését sürgette korábban a holland miniszterelnök – által vezetett ifjúsági szervezet –, aki Magyarország térdre kényszerítésével fenyegetőzött. (forrás)
Konok Péter történész utánanézett a NER-média forrásának és közösségi oldalán írta le, mit talált:
„A NER-sajtó tele van vele, és tegnap még a Kötöttfogásban is előkerült, hogy a holland kormányfő, Mark Rutte fiatalabb korában, úgymond, a pedofíliát és a zoofíliát propagálta. A NER-sajtó jó szokásához híven forrást nem ad, bizonyos Marácz Lászlót, az Amsterdami Egyetem tanárát idézi, aki ezt állította. (Megnéztem, Marácz úr valóban létezik, a hun-magyar-szkíta nyelvrokonság felkent lovagja; ettől persze még ebben az esetben igazat is mondhatna, de nem mond.) Csak egy holland napilap egy rövid cikkecskéjének részletéről van kép az állításhoz, a lap címe, az évszám alig olvasható (nekem legalábbis csak akkor sikerült kisilabizálnom, mikor már tudtam, mi áll ott).
Az már eleve gyanús,
hogy ha az ember beírja a Google keresőjébe, hogy „Mark Rutte” és „zoophilia”, akkor egy orosz nyelvű találat (a „Sputnik” című putyinista propagandaoldal) mellett csakis a magyar lakájmédia egymást sokszorozó cikkeit találja. De ki tudja, lehet, hogy a Pesti Srácok, az Origó, vagy éppen a 888 derék oknyomozó újságírói (viccelek ám!) ezúttal valóban rátaláltak valami olyasmire, amire még senki más. A képecske alapján szerencsére sikerült megtalálnom az inkriminált napilapot, a „Nieuwsblad van het Noordent”, aminek – szintén szerencsére, bár azért ez lenne az alap – van ingyenesen kereshető archívuma, és a kulcsszavak alapján meglett a cikk is, 1994. február 11-én hozta le a lap. Pár mondatos beszámoló arról, hogy JOVD, vagyis a Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért ifjúsági szervezete 1997-1998-as politikai programjában, úgymond, azt mondta: „szabad állatokkal szexelni.”
Ennyi. És hogy hogy jön ide Mark Rutte?
Úgy, hogy 1988 és 1991 között ő volt a JOVD elnöke. Mikor az inkriminált szöveg született, már három éve nem – de ez persze csak afféle apróság.
Vagyis: nem Moszkvában, hanem Leningrádban, nem Mercedeseket, hanem Zsigulikat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak, de a hír amúgy igaz. Most már csak az „igazság” szót kellene valahogy újra definiálni.”
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat