Connect with us

Kerítésen innen

157 igen, 1 nem és 0 tartózkodás – Átment a pedofiltörvény!

Megosztás

157 igen, 1 nem és 0 tartózkodás mellett mellett megszavazta kedden a parlament a pedofiltörvényt. Az ellenzék által benyújtott módosító javaslatokat kivétel nélkül nem tartotta fent az Országgyűlés. A Jobbik megszavazta a javaslatot, összesen 41-en nem szavaztak, az ellenzék egy része ugyanis bojkottálta a mai határozathozatalokat.

157 igen, 1 nem és 0 tartózkodás - átment a pedofiltörvény!
Megosztás

157 igen, 1 nem és 0 tartózkodás mellett mellett megszavazta kedden a parlament a pedofiltörvényt. Az ellenzék által benyújtott módosító javaslatokat kivétel nélkül nem tartotta fent az Országgyűlés. A Jobbik megszavazta a javaslatot, összesen 41-en nem szavaztak, az ellenzék egy része ugyanis bojkottálta a mai határozathozatalokat.

Akik nem…

Hadházy Ákos, Szél Bernadett és Szabó Szabolcs független képviselők mellett hétfőn a Demokratikus Koalíció, a Momentum, az LMP, az MSZP és a Párbeszéd bejelentette: bojkottálják a mai szavazásokat, a Jobbik viszont azt közölte, megszavazzák a javaslatot, mert a párt mindig is azon az állásponton volt, hogy Magyarország érdeke a szexuális és pedofil jellegű bűncselekmények jelenleginél sokkal súlyosabb büntetése.

A most elfogadott törvényjavaslat összemossa a pedofíliát a homoszexualitással

A kormányoldal által benyújtott, orosz mintára bevezetett melegellenes propagandatörvény a szólásszabadságot és a gyermekjogokat is súlyosan korlátozza, betiltja az iskolai LMBTQI témájú oktatási programokat és társadalmi célú reklámokat is.

A javaslat megtiltja a 18 éven aluliak számára a homoszexualitás és a nemváltás népszerűsítését és megjelenítését is, így tilos lesz 18 éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat (így reklámot is) elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést ábrázolja, vagy a homoszexualitást „népszerűsíti, jeleníti meg”. Iskolákban pedig csak olyan szervezet tarthatna szexuális felvilágosítást, amelyet egy állami szerv nyilvántartásba vett.

Az új törvény jelentős felháborodást váltott ki a közvéleményben, hétfőn este több mint tízezren tüntettek a Kossuth téren ellene. Ellenzéki pártok, civil szervezetek vagy a Magyar Újságírók Országos Szövetsége mellett az RTL Klub is tiltakozását fejezte ki, ugyanis az új törvénnyel csak késő este, 18-as karikával lehet majd bemutatni a Szomszédokat, a Jóbarátokat vagy a Harry Pottert is.

Forrás

orban-szavaz-pedofilt

fotó: O.V. közösségi oldala

„Meg lehet nyugodni, nem lesznek melegek a tévében és alig várjuk a Fudan kommunikáció szakát (nem tudjuk, lesz-e, de hátha)”

A Jobbik politikusainak támogatásával és a kormánypártok képviselőinek igen szavazatával bőven megkapta az elfogadáshoz szükséges kétharmados parlamenti támogatást a pedofilellenes törvénycsomag, amelyben az előterjesztő kormánypárti képviselők tudatosan összemosták a nemi identitást a pedofíliával, méghozzá a gyermekek védelmére hivatkozva – éppúgy, ahogy Orbán Viktor kormányfő tette elhíresült, “Hagyják békén a gyerekeinket!” nyilatkozatában.

A törvényjavaslat végszavazása előtt külön szavaztak az ellenzéki módosító javaslatokról,de ezeket kivétel nélkül elutasították a Fidesz-KDNP képviselői – némelyiket a jobbikos politikusok is elutasították

A végül csak a Fidesz-KDNP álláspontját tükröző összesített módosító javaslat minősített többséget igénylő pontjait 156 igen, 1 nem és 1 tartózkodás mellett elfogadta. Az egyszerű többséget igénylő pontok is átmentek 155 igen, 1 nem és 1 tartózkodás mellett. Az immár Áder János köztársasági elnök aláírására váró törvénytervezet egyik pontja korlátozza a nemváltoztatás vagy homoszexualitás megjelenítését és népszerűsítését – utóbbi pontos kifejtése nélkül –, továbbá kimondja, hogy tilos az ilyen reklámokat elérhetővé tenni a 18 év alattiaknak. A tervezet ellen jogvédő és LMBT+ szervezetek, a Reklámszövetség, közéleti személyiségek és az ellenzéki pártok is tiltakoztak. A Jobbik előre jelezte, hogy megszavazza, de majd egy kormányváltás után hajlandó törölni a szövegből az oda nem illő részeket.

Forrás

Magyar Helsinki Bizottság

„A Fidesz és a KDNP a családok védelme nevében áll be a gyerekbántalmazók sorába. A pedofilok elleni fellépés álcája mögött, pillanatnyi politikai érdektől vezérelve családokat szakítanak szét.
Minden bántalmazott gyerek, aki a homofób és transzfób gyűlölet miatt nem mer segítséget kérni a szüleitől, a gyűlöletkeltő javaslatot megszavazó képviselők miatt fog szenvedni. Minden gyerek, aki magába zárkózik a bántalmazás elől, a kormánypártok miatt fog eltávolodni a családjától. Minden anya és apa, aki nem érti majd, mi történik a gyerekével, a kormánypártok miatt fog tehetetlenül aggódni”

– mondta Szekeres Zsolt kollégánk a Kossuth téri tüntetésen. Tegnap szavai ma is aktuálisak, mert a kormányerő és a Jobbik ma elfogadta a pedofil bűncselekményeket és a nem heteroszexuális embereket összemosó jogfosztó új szabályozást.”

Nyáry Krisztián

„A ma elfogadott törvény célja, hogy minél többen beszéljünk róla, felháborodjunk, és újabb területen nőjön a társadalmi szembenállás. Hogy legyenek új, könnyen legyőzhető ellenségek a kampányban: a saját nemükhöz vonzódó, békés állampolgárok. Úgyhogy ezúttal csak néhány statisztikai adatot szeretnék felsorolni:

1. 2020-ban Magyarországon majdnem az év minden napjára jutott egy gyerek, aki szexuális kizsákmányolással összefüggő bűncselekmény sértettjévé vált. A szám magas, de a látencia sokkal magasabb.
2. Az Európa Tanács becslései szerint Európában minden ötödik gyermek a szexuális erőszak valamilyen formájának áldozatává válik.
3. Az Interpol jelentése szerint a világjárvánnyal kapcsolatos karantén-intézkedések hatására jelentősen nőtt világszerte a gyermekek elleni szexuális bűncselekmények száma, különösen a bántalmazóikkal együtt élő gyermekek esetében.
4. A szexuálisan bántalmazott gyerekek 30%-a ellen saját családtagjai, 60%-uk ellen a családdal kapcsolatban álló, a gyermek által jól ismert személy követ el erőszakot. Csak 10%-uk lesz idegen elkövető áldozata. A családon vagy ismerősi körön belül elkövetett pedofil bűncselekmények többségére sosem derül fény.
5. A tavaly Magyarországon regisztrált 350 szexuális kizsákmányolással összefüggő bűncselekmény (gyermekpornográfia, gyermekprostitúció, kényszerítés, stb.) gyermekkorú sértettjeinek 85%-a lány volt.
6. A pedofil bűnelkövetők elsöprő többsége heteroszexuális férfi.

Források:

INTERPOL report highlights impact of COVID-19 on child sexual abuse. https://www.interpol.int/…/INTERPOL-report-highlights…
Darkness to Light. Child Sexual Abuse Statistics. https://www.d2l.org/…/2017/01/all_statistics_20150619.pdf
Hintalovon Alapítvány Gyermekjogi Jelentés, 2020 https://hintalovon.hu/…/Hintalovon_Alapitvany…
ECPAT Országjelentés. Jelentés a gyermekek szexuális kizsákmányolásának formáiról, jellemzőiről és méreteiről. 2021. https://www.ecpat.org/…/ECO_HUNGARY_Final-version-HUNG…
A gyermekek szexuális bántalmazása elleni hatékonyabb küzdelmet célzó uniós stratégia, 2020. https://data.consilium.europa.eu/…/ST-9977-2020…/hu/pdf
Finkelhor, D. (2012). Characteristics of crimes against juveniles. Durham, NH: Crimes against Children Research Center. 13
Whealin, J. (2007-05-22). “Child Sexual Abuse”. National Center for Post Traumatic Stress Disorder, US Department of Veterans Affairs”

Szerző

11 hozzászólás

11 Comments

  1. MaGYaR PáLoS TReND

    2021.06.15 15:24 at 15:24

    NAGYON HELYES!!!
    …INNENTŐL FOGVA MÁR a FIDESZNYIKEK SEM MOSDATHATJÁK HÍRHEDT KALETA GÁBORAIKAT és/vagy MÁS ABERRÁLT VÉGLÉNYEIKET!!!
    …és TALÁN MÉG ANNYI ESZÜK IS LESZ a FELCSÚTI (D)ROGÁNJÁNAK, HOGY CSEPELEN EZENTÚL NEM a BUGYUTA SZILÁRDOT INDÍTJÁK a BUZERÁNS FARTÚRÓ SZABÓ SZABOLCS ELLENÉBEN, MERT AHOGYAN az ELRETTENTŐ PÉLDA IS MUTATJA CSEPEL SZAVAZÁSRA JOGOSULTJAI MÁR KÉTSZER GYŐZELEMRE SEGÍTETTÉK és TÖBBRE TARTOTTÁK a KÖZVESZÉLYES SZEXUÁLIS RAGADOZÓT, MINT a BUMFORDI TELHETETLENT!!!
    PEDIG:
    “Ez az a teológia, amellyel a bűnözők meg akarják nyerni ifjúságunkat.
    Azt, hogy megfontoltan az ifjúság felé fordulnak, nemcsak bűnös cselekedeteik bizonyítják, hanem a bűnös szándékuk is.
    Ez a szándék a népközösség megsemmisítésére irányul. Egy homoszexuális tanító megronthat egy egész iskolát. Egy homoszexuális „ifjúsági szervezet vezére” megronthat egy egész, benne bízó nemzedéket. Egy homoszexuális „barátságos fickó, aki csupán szereti a fiatalembereket”, megronthatja egy egész megye ifjúságát. Ezek az emberek az állam ellen bűnöznek, és ilyenekként kell kezelni őket. Ők bűnözők, az állam ellenségei, mert éppen annyira cselekednek céltudatosan, mint vonzalmuk alapján. Állandóan hozzájuk hasonlók veszik körül őket, mihelyt vezető állásba kerülnek és a tőlük függő alárendeltek elöljáróivá válnak. Azután államot építenek az államban: egy titkos államot, amelynek érdekei ellenkeznek a nép érdekeivel, és amely ennélfogva az állam iránt ellenséges szervezetet alkot. Így a kör bezárul.
    Ők nem „szegény, beteg emberek”, akiket „kezelni” kell, hanem az állam ellenségei, akiket ártalmatlanná kell tenni!”
    (Forrás: harcunk.info, fordítás: Tudós-Takács János)

  2. csipetke

    2021.06.15 15:31 at 15:31

    Nekünk családilag óriási csalódás a Jobbik. Nálunk ugyan nincs meleg, viszont toleránsak vagyunk, velük, elfogadjuk őket, legalábbis azt, aki nem reklámozza a másságát, és nem vonul fel a prideon kis tüllszoknyában, vagy boával a nyakában. A homoszexualitást összemosni a pedofíliával elmebeteg dolog. Mi azt gondoljuk, hogy a gyerekeket igenis fel kell világosítani ezekről a dolgokról, egy bizonyos kor felett. A melegeket hagyják békén, de a pedofilokat büntessék nagyon keményen. (nem úgy, mint Kaletát). A Jobbik ezt az elmebeteg törvényt szavazta meg az elmeroggyant fidesszel karöltve. Gratulálunk! Ezzel a Jobbik sokkal több szavazatot vesztett, mint amennyit nyert.

  3. Pingback: Szerdán Áder ablakból nézheti a tüntetést - Tiltakozó akció a homofób propagandatörvény ellen! - Városi Kurír

  4. Pingback: Az Orbán-fiú 2018-as szakdolgozatának témája: a magyarországi és európai melegházasságok kédésköre - Városi Kurír

  5. Pingback: Ki vegye ki a Shakespeare-kötetekből a törvénybe ütköző oldalakat? Az egyszeri könyves kérdései a hétfőn elfogadott korlátozó törvény kapcsán - Városi Kurír

  6. Pingback: Az UEFA szivárványszínűre változtatta a logóját! - Ez nem Orbán napja és még messze az éjfél! - Városi Kurír

  7. Pingback: Aláíró János aláírta…- A Fidesz ,vagy nyer, vagy elhúzódó, súlyos válságot akar kiprovokálni, és akkor is nyer(het)! - Városi Kurír

  8. Pingback: Keményen nekimentek a magyar miniszterelnöknek - Orbán szembetalálta magát az EU. csúcson részvevőkkel - Városi Kurír

  9. Pingback: Orbánnak szegezték a kérdést kollégái az EU-csúcson: miért nem léptek ki az unióból? - Városi Kurír

  10. Pingback: Frappáns DK-s gerillaakció Brüsszelben: “Hungary is not Orbán” - Városi Kurír

  11. Pingback: Nem magyar fülnek szánt mondatok Orbán szájából - A kis butus, ma, a Google-fordító korában? - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük