Connect with us

Kerítésen innen

Szijjártó megrótta a világot! – Az indok sosem jutna eszébe!

Megosztás

Szijjártó Péterre állított kommunikációs szakemberek kedden nagy ötlettel álltak elő és a mindenre kapható célszemélyük már mondta is bele az éterbe. Remélhetőleg felkapja a külhoni sajtó és lefordítják világnyelvekre is, mert különben sosem értesül róla a „világ”, -jelentsen ez olvasatukban bármit is- hogy mennyire tudatlan.

Szijjártó: Péter
Megosztás

Szijjártó Péter mellé állított kommunikációs szakemberek kedden nagy ötlettel álltak elő és a mindenre kapható célszemély már mondta is bele az éterbe. Remélhetőleg felkapja a külhoni sajtó és lefordítják világnyelvekre is, mert különben sosem értesül róla a „világ”, -jelentsen ez olvasatukban bármit is- hogy mennyire tudatlan.

„Előre megyünk…!”

„Amikor a világ a Bentleyre vagy a Rolls-Roycera gondol, nem biztos, hogy Aszód jut elsőként az emberek eszébe. Pedig nagyon is lenne miért, hiszen az autókban található üvegtermékek egy része itt készül, ráadásul mától tovább növeljük az aszódi üzem kapacitását. A 3 milliárd forintos fejlsztés 100 új munkahelyet teremt a városban, amihez a kormány 650 millió forint támogatást biztosít….”

Tényleg, micsoda ostobák is…

Iszonyú stupidságot bizonyít az, hogy egy luxusautót vásárolni készülő, vagy éppen abban ülő nem azon kezd mélázni, hogy ki és hol gyárthatta bérmunkában a kocsijába szerelt ” üvegtermékek egy részét”. De majd most!

Reméljük Ön nem követi el ezt a hibát és mielőtt megvásárol valamit, utánajár, hogy melyik alkatrészéért kinek kell hálásnak lennie!

A kommentekből….

„Tehát 1 fő 6,5 millió ft. Vajon egy évi kereset meg van-e nekik havi 400 órával?”

„Magyarország 1 666 millió euróhoz jutott, cserébe viszont 1844 millió eurót kell majd visszafizetniekötvényeket territoriális monopóliumot élvező cégeknek szervezték ki: egyetlen kivétellel ezek az összesen 60 milliárd forintos haszonnal dolgozó közvetítők egy kivételel offshore-hátterű vállalkozások voltak, magyar kötődéssel.”

„Mások az utcán végezték miatta, de neki ebből csak további milliói lettek. Ezért nem is okozott neki gondot, hogy további fél millió forinttal lefizessen valakit, az átépítés befejezése érdekében. A jogi bűnözőnek nem okozott nehézséget elsimítani a szabálytalanságokat. A bizonyítékok szerint körülbelül hét telefonhívásba került a szivesség. Schadl Siófokon vett magának 344 négyzetméteres „hétvégi házat”, udvarral együtt, 90,5 millió forintért. A villára feltételezhetőleg abból a pénzből tellett, amit a házaikból kilakoltatott szerencsétlen emberektől vett el.”

Kapcsolódó

 

Szijjártó megrótta a világot! - Az indok sosem jutna eszébe!

Szerző

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Dr.Surányi Jenő

    2022.02.08 14:21 at 14:21

    Már mondtam, ilyen kártékony külügyminisztere még soha nem volt Magyarországnak, mint Szíjjártó. Még a vészkorszakban se!

  2. csipetke

    2022.02.09 07:21 at 07:21

    Van hely bárhol a világban,ahol ezt a szúnyogcsődört komolyan veszik?

  3. Jani Laci

    2022.02.10 16:48 at 16:48

    Világrekorder ingyen turista.Kis sziget.egzóta országocska,keleti vagy déli (nagy)hatalom-mindegy-csak tartsuk mindig üzemkészen,melegen az ujabb utra a repülőt…

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük