Connect with us

Sport

Szöllősi György jól megszedi magát a Puskás-hagyatékon

Megosztás

Orbán Viktor és a felcsúti labdarúgó akadémia lényegében ellopta Kispestről Puskás Ferencet, a „száguldó őrnagy” hagyatéka is a miniszterelnök és bábjának kezébe került.

Szöllősi György tótumfaktum, műkedvelő sportújságíró, egyben Orbán Viktor jóvoltából a Nemzeti Sport főszerkesztője, a sportújságírók szövetségének elnöke, „futballügyi nagykövet”addig sertepertélt Puskás Ferenc özvegye körül, míg meg nem szerezte Öcsi bácsi hagyatékát. A relikviák természetesen szintén Felcsútra kerültek, míg a Puskas.com Kft. rátette a kezét a vagyonértékű jogokra.

Az mfor.hu kiderítette, hogy

minden eddiginél jobb évet zárt tavaly a Puskás-relikviákat értékesítő cég,

melynek legnagyobb tulajdonosa Szöllősi György.

Árbevétel szempontjából rekordévet zárt 2018-ban a Puskas.com Kft., a Puskás márkanév tulajdonosa, az emlékoldal kezelője és a relikviák értékesítésével is foglalkozó cég. A társaság alapítója és 47 százalékban legnagyobb tulajdonosa Szöllősi György.

A Puskas.com Kft. a 2017-es 24 millió forint után 44 millió forgalmat bonyolított le. A kiadások között anyagi jellegűként 29 milliót könyveltek el a korábbi 20 millió után, személyi jellegűként az 5 dolgozóra pedig 3,1-et a tavalyelőtti 2,4 után.

A cég 936 ezres adófizetési kötelezettség mellett végeredményben 9,4 millió forint tiszta nyereséget termelt.

Ez azt jelenti, hogy

Szöllősi György 47 százalékos tulajdoni hányadának köszönhetően 4,7 millió forint osztalékhoz jutott.

A cégben szintén tulajdonos Puskás Ferenc unokája is, Maria Reka Puskas Damborena, ám neki a 10 százalékos részesedésének köszönhetően mindössze 1 millió forint osztalék jutott a Puskás-hagyatéknak köszönhetően.

Az mfor.hu megkereste Szöllősi Györgyöt, hogy kommentálja a leírtakat, de ígérete ellenére a lap egy hét után sem kapott választ.

Kapcsolódó:

Szerző