Connect with us

Kiemelt hírek

Tovább pörög az állami pénzfejő automata aminek 2017-es Vizes VB volt a fedőneve?

antenna hungaria
Megosztás

Hihetetlen, de a mai napig is tart a lehúzás sorozat, amit a 2017-es vizes vb. szervezői folytatnak, és nem kímélik még az állami cégeket sem, így eshetett csapdába az Antenna Hunhária Zrt. is. 

Itt a lóvé, hol a lóvé?

A 24.hu vette észre az Antenna  Hunhária Zrt. 2018-as éves beszámolóját böngészve, fedezte fel a 2.5 milliárdos veszteséget amit a cég kénytelen kelletlen benyelt.

De nem elég, hogy követhetetlen az elköltött közpénz útja és mennyisége, a vizes vb-t szervező cég, a Bp2017 Kft. nem áll meg a veszteség termelésében: tavaly bő 2,5 milliárd forint állami támogatás mellett csaknem 900 millió forint mínusszal tetézte a cechet. Ráadásul kiderült: a közpénzszórás közepette adósa maradt egyik beszállítójának, egy másik állami cégnek. Az Antenna Hungária Zrt. mérlegéhez fűzött kiegészítő melléklete szerint az állami műsorszóró hiába követelte a pénzét a Bp2017-től, így két év alatt bő 2,3 milliárd forint tartozást kellett értékvesztésként leírnia.

A májusban leadott beszámolóban úgy fogalmaztak: az Antenna a szükséges lépéseket megtette a követelés behajtása érdekében, ám a jogi eljárás a mérlegkészítés időpontjában még folyamatban volt. Azt nem részletezték, hogyan próbálták érvényesíteni a 2,3 milliárd forintos követelést, de a Bp2017 beszámolója alapján úgy tűnik, perig nem fajult a dolog, legalábbis május végén még nem tudtak arról, hogy bármilyen per lett volna folyamatban az állami szervezőcéggel szemben.
Az elszámolási vita részleteivel kapcsolatban megkerestük az Antenna Hungáriát. Arról érdeklődtünk, milyen szolgáltatásért és összesen mennyivel tartozott neki a Bp2017, ebből mennyit rendeztek, illetve mennyi vesztesége keletkezett, milyen eredményt hoztak a jogi lépések, de cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak kérdéseinkre.”

Írja az oldal.

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük