Connect with us

Kerítésen túl

Tudta? A nemzeti védelmi tervezés során Magyarország is támaszkodik az uniós kezdeményezésekre és eszközökre

Harci sürgölődés a honvédségnél
Megosztás

Az állandó strukturált együttműködésben (PESCO) részt vevő tagállamok előrehaladást értek el a védelmi költségvetések és a közös védelmi beruházások növelése terén. A védelmi kiadások összességében 3,3 százalékkal bővültek 2018-ban, és 4,6 százalékkal 2019-ben – közölte a PESCO első teljes végrehajtási évét követően kiadott jelentésében az Európai Unió Tanácsa kedden.

A Védelmi Tanács ajánlásokat fogalmazott meg

Az Európai Unió tagországai védelmi minisztereinek brüsszeli ülésén elfogadott értékelés szerint pozitív fejlemény, hogy a részt vevő tagállamok a nemzeti védelmi tervezés során egyre nagyobb mértékben támaszkodnak az olyan uniós kezdeményezésekre és eszközökre, mint például a módosított képességfejlesztési terv (CDP), a koordinált éves védelmi szemle (CARD) és az európai védelmi ipari fejlesztési program (EDIDP).

A Védelmi Tanács ajánlásokat fogalmazott meg, amelyekben egyebek mellett felkéri a részt vevő tagállamokat, hogy tegyenek további előrelépést azon kötelezőbb jellegű vállalásaik teljesítése terén, amelyek értelmében jobban össze kell hangolniuk a védelmi rendszereiket, és különösen meg kell erősíteniük a együttműködő képességfejlesztést. A tanács arra ösztönözte a tagállamokat, hogy tegyenek további erőfeszítéseket azon vállalásaik teljesítése érdekében, amelyek a védelmi erők – többek között a közös biztonság- és védelempolitika (KBVP) keretében folytatott műveletek és missziók céljára való–- rendelkezésre állásának és bevethetőségének fokozásával kapcsolatosak.

Szorosabb együttműködés

A 2017 decemberében létrehozott állandó strukturált együttműködés (PESCO) lehetővé teszi a részt vevő uniós tagállamok számára a biztonság és a védelem területén való szorosabb együttműködést.

A PESCO-ban 25 tagállam, Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, a Cseh Köztársaság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Németország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Szlovákia, Szlovénia és Svédország vesz részt.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Magyar honvédelem: 32 millióért veszünk díszkardot

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük