Túlélő üzemmódban – a NER gazdaságpolitikai ellentmondásai

Az Orbán-rezsim megújuló agressziója tehetetlenséget sejtet (és próbál leplezni) kulcskérdésekben. A NER súlyos ellentmondásoktól terhes, amelyek megoldhatatlansága miatt a rezsim valójában folyamatosan tűzoltásban és túlélő üzemmódban van. Ezek közül a gazdaságpolitika talán a legpregnánsabb.

Alapvetően minden gazdasági rendszer a vállalatitól a világgazdasági szintig a piaci értékteremtés maximalizálásán mérhető le. Amelyik hatékonyabb – nagyobb értéket tud előállítani kisebb erőforrás-ráfordítással –, az dominálja a környezetét (az ökoszisztémáját).

A magyar gazdasággal mint szuverén rendszerrel döntően két probléma van:

hogy a versenyképes értékteremtésre képes tőkéjének és technológiájának árutermelő szegmense döntően külföldi tulajdonban van, illetve a döntően magyar tulajdonban lévő tercier (szolgáltató) szektor értékteremtő képessége egyszerre függ a belföldi vásárlóerőtől, a Magyarország-brand erejétől és a (tőkeigényes) folyamatos minőségjavulástól, amelyek egy komplikált, összefüggő mechanizmusban képesek csak értéknövekedést generálni. A lényeg: a szuverenitás-paradigma mindkét modern gazdasági szektor igényeivel szembemegy, amit igazol a versenyképesség egyéb (jogszabályi, oktatási stb.) környezetének romlása is.

A hiba természetesen a szuverenitás értelmezésében van, amelynek a kormányzat mozgásterével való azonosítása súlyos hátrányára szolgál a társadalomnak és a nemzeti kompetenciáknak. Mivel a kormányzás hozzáadott értéke az általános versenyképességben eleve korlátos és jól működő társadalmakban elsősorban a piaci kompetenciák személyes és közösségi erősítésére irányul, illetve a szuverenitás-paradigma hazai felfogása ezzel éppen ellentétes – extraktív, preferenciális, versenykorlátozó, vagy egyszerűen csak hamis – premisszákon alapul, az Orbán-rezsimről igazoltan, nem véletlenül a gazdasági számokban is megmutatkozóan elmondható, hogy:

folyamatosan rombolja Magyarország közép- és hosszú távú versenyképességét.

Az értékteremtés – tőke, ízlés, szociális kompetenciák és ipari-technológiai kultúra híján – legfontosabb forrása idehaza a személyes emberi tudás lehetne (tudásipar, K+F, startup és IT szektor), de a kormány fontosabbnak tartja a rezsimmel szembeni kritikai képességek visszafojtását, mint a társadalom valós szuverenitásának (a saját államával és más társadalmakkal szembeni erejének) táplálását.

Ennek érdekében korlátozza a tudás megszerzésének hazai útjait: rombolja a közoktatást, tömegeket zár ki a felsőoktatásból, korlátozza a hiteles közéleti információk elérhetőségét és az államtól független szakmai és kisközösségek életlehetőségeit. Ezzel azonban gazdasági értékteremtés növelésének egyetlen valóban szuverén útját torlaszolja el, és bebetonozza a magyar nép függőségét egyfelől az idegen tőkétől és fogyasztástól, másfelől a saját elnyomó államától.

Ez a tény nem keverendő össze azzal, amit a kormánypropaganda összekever vele: hogy az államnak kötelessége-e megvédeni a magyarokat olyan értékek és elvek alapján úgy a migrációtól (és ami a lényeges: általában a kulturális pluralizmustól), amilyen értékek alapján és ahogy ma teszi. Bármi is a kérdésre a válasz, ennek semmi köze ahhoz, hogy az állam hogyan rombolja a versenyképességünket.

Az állami “műhelyek” semmit sem tudnak felmutatni

Az egymás mellett létező állami “műhelyek” – Matolcsy és hálózata, a gazdasági minisztérium és think tankjei, a Neumann Egyetem, az olyan áltudományos fórumok, mint a Mandiner Makronóm c. aloldala stb. – természetesen semmit sem tudnak felmutatni, ami e röviden bemutatott összefüggésekkel szemben sikeres alternatívát jelentene; ami nyújtanak, az nem több, mint egy sikertelen, javarészt tolvajlásra épülő gazdasági rezsim felületén a nyugati pénzbőség növelgette szépségflastromok.

Az igazságot inkább a néhány hónapja világos és várhatóan tovább erősödő trend mutatja: az állam közszolgáltatásokból való kivonulása. Az ország folyamatosan szegényedik, mert 1) az etnicizmus kormányzati rangra emelt anakronisztikus, kontraproduktív ideológiája, 2) a pártállami hatalom stabilitásának igénye és 3) a rezsim korifeusainak és háremeiknek eltartása külön-külön és együtt szembemegy a versenyképesség és az ennek erősítésére szolgáló jó kormányzás igazolható gyakorlataival. A NER ezért valójában folyamatos gazdaságpolitikai válságban van, amelynek egyre inkább meg fogjuk tapasztalni a reálgazdasági hatásait is.

Béndek Péter

hafr.blog.hu

Kapcsolódó:

Frissítve! Piacgazdaság magyar módra! – Matolcsy a mi pénzünkből saját magától vásárol!

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük