Connect with us

Ez a nap

Kész csoda: az újbudai önkormányzat veszít a parkoláson

fizetős parkolás
Megosztás

Ráadásul mindezt pont akkor, amikor újabb utcákra terjesztik ki a fizetős parkolást és megemelik a tarifákat. 2016 végéig masszív nyereségre tett szert a kerület a parkolásból, aztán 2017 elején új cégeket bíztak meg.

Lényegesen több bevétele volt jó darabig az újbudai önkormányzatnak a parkolási rendszerből – ahogyan az normális egyébként –, mint amennyit rá kellett költeni (a büntetések behajtására, a parkolóórák telepítésére, javítására, parkolók építésére). 2016 végéig a bevétel évi 450-480 millió forint körül alakult, a kiadások pedig 200 millió forint körül ingadoztak. Alsó hangon tehát 250 millióval gazdagodott évente a kerület.

Aztán 2017-ben nagyot fordult a világ. A kiadás az előző évinek a duplájára ugrott, miközben a bevétel csak szerény mértékben nőtt, így máris csupán 110 milliós plusszal jött ki az önkormányzat a bizniszből. Az idén pedig már veszteséget termel majd az egész: az eredetileg elfogadott költségvetési terv is mínuszt jósolt 2018-ra, a nemrég módosított változatban, a veszteség még tovább hízott, 130 millió forinttal fog többet felemészteni a parkolási rendszer üzemeltetésestül, behajtásostul, parkolólétesítésestül, mint amennyi bevételt hoz.

Mindez ráadásul úgy következik be, hogy tavaly bár nem nőttek a parkolási tarifák, de egyes területeket átsoroltak magasabb díjkategóriába. Az idén pedig – az április 8-i választás után – a fővárosi közgyűlés engedélyt adott arra, hogy a tarifák is emelkedjenek, és újabb utcákban is kelljen fizetni.

Az önkormányzat nem bevételi forrásként tekintett a parkolásra

Az önkormányzat azzal indokolta mindezt a 24.hu-nak, hogy Újbuda sosem bevételi forrásként tekintett a parkolási zónák és díjak meghatározására, számukra ez forgalom- és parkolásszabályozási eszköz.

A korábban kötött szerződések 2016 végén lejártak, ezért új közbeszerzési eljárásokat írtak ki. Az előző szerződésekkel összevetve a frisseket pedig az látszik, hogy az új nyertesek jóval drágábban vállalták a feladatokat. Ami az idén 330 millió forintba kerül, az a portál számítása szerint a korábbi években ennek a harmadából kijött.

Az újbudai megbízások nyertesei között van a G4s Készpénzlogisztikai Kft. is, amely nemrég került Orbán Viktor jó barátjának, Garancsi Istvánnak az érdekeltségébe. Az igazán nagy pénzt azonban a SIS Parking Kft. szakítja: az újbudai önkormányzattól tavaly 2020-ig bezárólag összesen 1,2 milliárd forintos megbízást nyert el. Ezt a céget bízták meg a józsefvárosi és a zuglói parkolás üzemeltetésével is.

(Forrás: 24.hu)

Kapcsolódó:

Kiszervezte a VII. kerület az egymilliárdos parkolást

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük