Connect with us

Kerítésen innen

Újítás: a vádlottnak nem kell elmennie a tárgyalására

bróker
Megosztás

Július 1-től a vádlottnak nem kötelessége, hanem joga, hogy megjelenjen az ellene folytatott tárgyaláson, amiről szabad akaratából lemondhat. Több ponton is változott július 1-jével a büntetőeljárási törvény.

Azért ajánlatos elmenni….

Varga Eszter, a Budapest Környéki Törvényszék Büntető Kollégiumának megbízott vezetője szerint mindez egyszerűsítheti és felgyorsíthatja a büntető-eljárásokat  – mondta az InfoRádiónak Varga Eszter, a Budapest Környéki Törvényszék Büntető Kollégiumának megbízott vezetője.

A parlamentben tavaly nyáron megszavazott törvény egyik újdonsága az előkészítő eljárás, amely egyfajta előzetes felderítés a nyomozás elrendelése előtt, de már a büntetőeljárás keretein belül a bűncselekmények gyanújának megállapítása vagy kizárása érdekében.

Úgy fogalmazott:

„Lényeges változás, hogy minden ügyben kötelező előkészítő ülést tartania a bíróságnak, amelynek a vádirat kézbesítésétől számított három hónapon belül meg kell történnie. Az előkészítő ülésen kötelező a vádlott és a védő jelenléte is”

Ezen az ülésen a vádlott beismerheti bűnösségét,

lemondhat a tárgyaláson való jelenlét jogáról, és ha a beismerést a bíróság elfogadja, akkor akár már az előkészítő ülésen ítéletet hozhat. Ha nem történik ilyesfajta beismerés, vagy csak részben, akkor az előkészítő ülésen előterjeszthetik a bizonyítási indítványukat a felek, itt rögzül a bizonyítási kör, s ezt követően tárgyalást tűz ki a bíróság – mondta a megbízott vezető.

„Ezen a tárgyaláson már nem kötelező a vádlott jelenléte, ha lemondott arról. Ennek feltétele, hogy legyen védője és a védő egyben kézbesítői megbízott is, tehát rajta keresztül szerez tudomást a vádlott a tárgyalásról. Ítéletet is hozhat a bíróság a vádlott távollétében és azt is a kézbesítési megbízott útján fogja megkapni”

– hangsúlyozta Varga Eszter.

A bizonyítási indítványokat az előkészítési ülésen terjesztik elő a felek, viszont ha a védő a tárgyaláson újabb bizonyítási indítványt ad be, akkor nyilatkoznia kell, hogy erről a bizonyítási eszközről korábban nem tudott. Ezzel korlátozható, hogy az eljárást a bizonyítási indítványok folyamatos benyújtásával elhúzzák – vélekedett a megbízott vezető.

(forrás: inforadio; sztarklikk)

El a kezekkel a bíróságoktól!

Bírósági hatalomátvétel a „Stop Soros!” árnyékában

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük