Connect with us

Kerítésen túl

Ursula von der Leyen:  Oroszország borzalmas bűnei nem maradnak büntetlenül – Az Európai Bizottság már a háború utáni időszakra készül

Megosztás

Ursula von der Leyen, újabb fontos bejelentést tett. Az Európai Bizottság már a „béke időkre” készül.

Megosztás

 Az Európai Bizottság különleges bíróság felállítását kezdeményezi az ENSZ támogatásával, hogy kivizsgálják és büntetőeljárás alá vonják az ukrajnai háborúért és a háborúban elkövetett bűncselekményekért felelős embereket – közölte Ursula von der Leyen, a brüsszeli testület elnöke szerdán.

Ursula von der Leyen közleményében hangsúlyozta:

Az Európai Bizottság megkezdi az együttműködést a nemzetközi közösséggel annak érdekében, hogy a lehető legszélesebb körű támogatást szerezzen a különleges bíróság létrehozására.
Hozzátette: a testület továbbra is támogatja a háborús és emberiesség elleni bűncselekmények kivizsgálására 2002-ben megalakított hágai központú Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) működését.

„Oroszországnak fizetnie kell borzalmas bűneiért, beleértve az önálló Ukrajna elleni agresszióval elkövetett bűncselekményekért is”

– fogalmazott.
Kijelentette, Oroszországnak pénzügyileg is fizetnie kell az általa okozott pusztításért. Az Ukrajna által elszenvedett kárt 600 milliárd euróra becsülik – mondta a testület elnöke, majd hozzátette: Moszkvának és oligarcháinak kártalanítaniuk kell Ukrajnát a károkért, és fedezniük az ország újjáépítésének költségeit.
Ezzel kapcsolatban közölte, az EU partnerei bevonásával alapot hozna létre az orosz központi banktól zárolt 300 milliárd euró, valamint az orosz nagyvállalkozók unióban tárolt vagyonának befagyasztásából származó 19 milliárd euró kezelésére.

A háború befejezését követően, és az uniós szankciók feloldása után az alapot az unió Ukrajna újjáépítését célzó befektetések támogatására fordítaná.
Oroszország borzalmas bűnei nem maradnak büntetlenül – tette hozzá közleményében az Európai Bizottság elnöke.

Na és Magyaroroszág?

Lehet, hogy korainak tűnik a kérdés, de a fenti közlemény ismeretében, nem az:

Hol lesz a helye a háború után a harcok folytatása közben folyamatosan külön utakat kereső, oroszbarátságát leplezni sem szándékozó magyar kormánynak? Úgy sejtjük a kérdésre nem születhet nekünk tetsző válasz.

Kapcsolódó

Szerző