Azt hihettük, az ünnepek alatt nem mér majd a fideszútálati hangulatométer, de jött Erdő Péter, akitől megtudhattuk, hogy Krisztus egyháza nem jótékonysági intézmény. Lett viszont helyette jótékonysági vadászat, rezgett a mutató, mint a rosseb. Rab László összefoglalója az 52-es hét szörnyűségeiről.

A Nyugat mószerolása a szószékről

Nem tudom, miért pont karácsonykor érzi fontosnak a bíboros érsek, hogy kijelentse,

“mi azonban nem jótékonysági szervezet, nem NGO vagyunk, hanem alapvetően Jézus Krisztusban hívő közösség, amelynek sajátos értéke a hitre épülő, önzetlen segítségnyújtás”.

Ha belegebedek, se fejtem meg, miért a világot megváltó kisded születésének ünnepén kell arról beszélni, hogy az “egész régió a Nyugathoz való állandó alkalmazkodási kényszerhelyzetben van”. Miért nem lehet a szegényeket, elesetteket támogató Jézusra hivatkozni, és azt mondani, hogy szeresd felebarátodat úgy, ahogy magadat szereted? Miért jó az, ha a minielnöknek és az aktuálisan nyomorult politikának kedvező mondandóra cseréljük a szeretet ősi szótárát?

“Jövevény voltam, és ti befogadtatok engem.”

Ez a duma eléggé világos, nem? A jobber kórus is tudja, hallhatja eleget megütközve, amint Ferenc pápa inkább az efféle erkölcsi parancsokra hívja fel a modern világ figyelmét. NGO? Effélékről nem szokott beszélni.

Valamint ennek kulturális szerepéről…

Rárontott Kovács Zoltán és a parvenü úri osztály a vadászebekre. Kamerák elé parancsolták őket, szegény vizsláknak ott kellett szégyenkezniük a kastélyudvarban, amint a polelit kiparancsolta őket – kapaszkodjanak meg! – jótékonysági vadászatra. Ünnep utáni hír volt (a hangulatométer nyomban kiakadt), hogy

“folyamatban van a 2021-es Vadászati és Természeti Világkiállítás szervezése”.

Hát ha folyamatban van, oké, ki nem sz…rja le, mondaná Manci néni, de ott van benne az is, hogy ezek már elkezdték utalgatni a lét a vadásztársaságoknak. A kápolnásnyéki vizslamutogatáson jelentette be az átlényegítő sapkát a fejébe nyomó Kovács, aki most már az „Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás és az ehhez kapcsolódó rendezvénysorozat lebonyolításáért felelős kormánybiztos”, hogy eddig több mint száz partnerrel kötöttek szerződést, és több mint 3 milliárd forintot utaltak ki vadásztársaságoknak, megyei kamaráknak, kulturális egyesületeknek, szakmai szervezeteknek. Idézek, mert ilyet én nem tudnék írni:

“A kápolnásnyéki Halász-kastélyban megrendezett országos jótékonysági vadászat keretében megtartott, gróf Nádasdy Ferencnek emléket állító domborműavató ünnepségen elmondta (már a Kovács), hogy a nemzetközi kiállításon a szerződött partnerek 660 rendezvényen fogják bemutatni, hogy mit tud, és mit gondol a vadászatról, valamint ennek kulturális szerepéről.”

Mit ki kell állnotok, kutyuskáim!

Na, amikor ezen átrágtam magam, rögtön szegény vizslákra gondoltam. Ti aztán alaposan rábasztatok, barátaim, üzentem nekik, ezt a sok méregdrága sületlenséget – melybe az is csak bele lesz valahogy komponálva, hogy a fideszes Mr. Húsz (és Harminc) százalékok hogyan részesülnek a vadkacsavadászatok hasznaiból – mind végig kell hallgatnotok. Az angol lorddá átlényegült parasztgyerekek sutyorgását is el kell tűrnötök. Meg azt a sok nyalást, amire ezek a jelenlétetekben vállalkozni fognak. 2021! És már most elkezdték osztani a pénzt. Ott sündörög L. Simon is a gróf úr régi kalapjában, mondja majd, kéhlek szhépen, ahanybahátom. Lesznek majd poénjaik is az állami milliárdokkal kistaffírozott nyúlvacsorákon. És mi lesz végül a tietek, Fickókám? Odavetnek elétek egy marék csontot.

De áfát arra is rá fognak számolni. És tanulmányokat is minden bizonnyal íratnak majd a nyaloncokkal A vadkacsa kultúrvadászattya az agyar irodalom évezredeiben címmel. Vagy egyszerűen létrehozzák a Magyar Vadkacsászati Központi Iroda és Központ nevű (nem NGO, hanem nemzethy) szervezetet. Mert ehhez értenek a legjobban. És ott fog sündörögni a felcsúti réten az összes tehetségtelen költő, szobrász, előretolt izé meg házifirkász, mind lődözni fog mákonyarészegen, számlatömbbel a hóna alatt.

Azt se tudjuk, hogy mit eszünk két hónap múlva. De ezek már a 2021-es ellopni való koncon agyalnak.

Fegyverre, magyar!

A minielnök vette az idén a németektől a legtöbb flintát, fegyverkezik a lefelé tartó elit, kiszórták mellé a minisztériumi mirzáknak a karácsonyi jutalmat, meg kell venni azt a párszázezer közszolgát (rendőröket, katonákat is), aki továbbélteti az illiberátust. Naná, hogy puskával a dolog egyszerűbbnek tűnik. Nem a korosodó értelmiségi elitet kell megfékezni, ennek tagjaitól már nem félnek, sokkal inkább arra kell készülniük, mi lesz, ha az ifjabb generációk nem szopják be az ordas hazugságokat. Az újságjaikat nem olvassák, az agyontámogatott könyveiket nem veszik meg, és láttuk október 13-án, milyen gyorsan meg tud történni az eltakarodás. Eljön az idő, amikor az öreg trottyoknak a vidék java részében sem fogják elhinni, hogy a minielnök gyártja a passzátszelet. No és akkor mi lesz a tehetségtelen balfácánok egyre népesebb gyülekezetével? Amikor már nem lesz elég annyit mondani, hogy egy vérből valók vagyunk, például.

No de a puskáról volt szó eredetileg, honfitársaim. Annyit kérdeznék itt, a sötét éjszaka kellős közepén: vajon hogy fogják ezek hívni a Munkásőrséget?

Ezzel engedjük el az 52-est. Most elmegyünk búcsúztatni a 19-est, hogy újult erővel vágjunk neki a 20-as évnek. A vak is azt mondta, majd meglátjuk, mi lesz.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét