Kiemelt hírek
Vajon mennyit ér a kormánynak a budapestiek egészsége? – Úgy tűnik, igen keveset!
A kormánynak újra kell tárgyalnia azt a koncessziós szerződést, amellyel 2005-ben a repülőtér üzemeltetését egy magántársaságnak adta és meg kell akadályozni a tervezett, több százmilliárd forintos beruházás megvalósulását – mondta Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt szerdán Budapesten.

A koncesszió hibás lépés volt
Szerinte az új terminálok építésére betervezett százmilliárd forintos befektetést máshol kell megvalósítani. Az államnak találnia kell egy olyan, Budapesttől távolabbi helyszínt, amely hosszú távon alkalmas a nemzetközi repülőtér funkcióinak ellátására, jó vasúti és közúti kapcsolatokkal rendelkezik. Közölte továbbá: hibás lépésnek tartja, hogy 2005-ben a kormány koncesszióba adta a repülőtér üzemeltetését.
Karácsony Gergely megjegyezte ugyanakkor, hogy tarthatatlan a repülőtér mostani megközelítése, uniós források ellenére nem fejlesztik a vasúti összeköttetést és kriminális a gyorsforgalmi út helyzete.
Kis lépés a jó irányba, de kevés
Kérdésre válaszolva Karácsony Gergely elmondta, a Tarlós István főpolgármester és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter által megkötött, a reptéri zajterhelés csökkentését célzó megállapodás ugyan kis lépés a jó irányba, de kevés.
Hozzátette: kilenc év alatt Tarlós István azt tudta elérni, hogy korlátozzák a forgalmat a mélyalvási időszakban, amelyben most a megengedett forgalom többszöröse zajlik. Jelezte, komoly gazdasági érdekekkel kell a fővárosnak és a kormánynak szembe mennie, de úgy tűnik, a kormánynak ennyit nem ér a budapestiek egészsége.
Szintén kérdésre válaszolva Karácsony Gergely a zuglói parkolási szerződésekkel kapcsolatban közölte, a kerület nem kötött új parkolási szerződést, az Origo hírportál által nyilvánosságra hozott szerződés egy informatikai rendszer üzemeltetését szolgálja.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Az önkényuralom “ellenállási mozgalma”
- Új ATM-ek, új funkciók, minden kicsit egyszerűbb lesz
- Mi van a fekete szivárvány mögött – Milyen álságos indokokkal tiltják be a Pride-ot egyes országokban?
- Tudta, hogy Vitézy Dávid miatt szakadt be a Gubacsi híd járdája? – Szentkirályi Alexandráék tudják és az „okosságot nem félnek használni”
- Magyar György: a Budapesti Büszkeség menete fényesen bizonyította, van élet a Tiszán túl is
- Amire nem árt emlékezni 2026-ban, abban a bizonyos „fülke magányában”
- Az emberi jogok folyamatos megsértése ellen!
- Gábor György: Pilátus Orbánhoz képest egy túlképzett humanista volt, aki legalább rosszul aludt éjszakánként
- Botka László: ha bármilyen retorzió éri dr. Kincsét, az támadás az egész magyar egészségügy és Szeged, a “tudományok városa“ ellen
- Hiszi, nem hiszi? – Napi horoszkóp 2025. július 2., szerda