Connect with us

Bulvár

Válik Mészáros Lőrinc és felesége! Mi lesz a sorsa a bárki (?) vagyonának?

valas
Megosztás

Hivatalosan közölték: elválik Mészáros Lőrinc és felesége. De mi lesz a vagyonnal?Házasságuk egyezséggel történő lezárását kezdeményezi a bíróságnál Mészáros Lőrinc és Mészárosné Kelemen Beatrix Csilla – közölte maga az üzletember és felesége az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

A pár 1986-ban kötötte össze életét, három gyermekük van, Lőrinc, Beatrix és Ágnes

A dokumentum szerint a házasság felbontásáról szóló döntésüket közösen, együttes akarattal hozták meg.

Az eljáráshoz szükséges kérdésekben vita nélkül, egymást segítve, becsülve és tisztelve állapodtak meg

– tették hozzá.

Az érintettek a válásuk részleteiről nem kívánnak nyilatkozni, és kérik a sajtó képviselőit magánéletük tiszteletben tartására

– áll a közleményben.

A vita nélküli megegyezés vélhetően békés vagyonmegosztásra utal

Nem tudni ugyanakkor, hogy van-e hivatalos dokumentum erről vagy olyan házassági szerződés, amiben konkrétan kitérnek a vagyonelemekre egy esetleges válás esetén.

A Forbes szerint a családi cégek listáját Magyarországon a Mészáros Csoport vezeti 252 milliárd forintos cégértékkel.

Mészáros Lőrinc és családja hihetetlen cégbirodalmat épített

Sok stratégiai szektorban megjelent és erős állásokat épített ki. A nemzetközi piacra azonban nem lépett ki a felcsúti gázszerelő. Ugyanakkor cégeiből általában kiveszi az osztalékot. Vannak mínuszt termelő cégei is, az egyik ilyen a gasztrovállakozása. Annak tavalyi veszteségéről ebben a cikkben írtunk nem régiben. Sőt, épp a napokban derült ki, hogy nem minden próbálkozása sikeres. A VIII. kerületi önkormányzat felmondta biztosítási alkuszcégével, a Hungarikummal a szerződést.

További részleteket a Hungarikum eddigi történetéről a privatbankar.hu lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit most megjelent nyomtatott számában olvashatnak.

A nagyvállalkozó felesége legutóbb azzal vétette észre magát,

hogy eladta az Opus Global Nyrt.- ben meglévő és 6,97 százalékos szavazati jogot biztosító részesedését, az összesen 48 902 911 darab törzsrészvény névértéke egyenként 25 forint volt. A vevők azonban nem idegenek voltak, hanem gyermekei. A feleség egyébként általában nem vesz részt a családi cégek operatív irányításában, tulajdonában van a LIFE TV.

nyár

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük