Connect with us

Blogbazár

Varga Zoltán: Átlagos hét volt. Nem történt semmi extra….

Szél: a roppant szuverén Orbán-kormány egyoldalúan a kínai fél kérésére titkosította a komplett Budapest-Belgrád vasútépítés hitelszerződést!
Megosztás

Átlagos hét volt. Nem történt semmi extra. Legfeljebb, ha annyi, hogy Rogán Tóni felügyeli ezentúl az összes kormányzati informatikai beszerzést. Mindet! A főállásban Cilike ura, helikopter-szakértő, mellékállásban a lófütty tudja milyen nagyon fontos elvtárs aktuálisan a K. Vezető nagyon megviselt minisztere, aki kitalált – dehogy talált, ne röhögtess! – valami, már rég működő informatikai bizbazt, néhány százmillióért. Vagy milliárdért. Lényegtelen is.

Lényegtelen, mert náluk a pénz leginkább mérőszám

Egy bizonyos tétel fölött meg inkább nyűg, mint öröm. Dugdosni kell, kitalálni újabb és újabb biznisznek látszó bizniszeket. Feltalálni valamit nagyon drágán. Magyarázgatni a megmagyarázhatatlant, honnan is van. Új strómanokat háziasítani, betörni, idomítani. A régieket beszélni tanítani, a jobbakat legalább szótagolva írni-olvasni. Valahogy csak alá kell rajzolni azt a sok adásvételit, meg szerződést. Nagy teher ez, mert néhány százmilliárd fölött már csak a nullák száma változik. Az élvezeti értéke nem. Mi meg rengeteg nagy nullával vagyunk terheltek. Rengeteggel!

Szóval alig történt valami. Cilike főállású K. ura és néhány ezermilliárd kormányzatilag összekötötte élete fonalát. Az persze teljesen véletlen, hogy a nemzet mangalicaszerelője pont ezen a héten vásárolta be magát – vagy valaki mást. A helyes megfejtők között a Nemzethy Divat-stratégia kantáros Armani nadrágját sorsoljuk ki. – az informatika világába.

Maguk szerint ki fog szállítani a kormánynak ezentúl az informatikában bármit is? Na, vajon ki?

Ja! Meg végre elkezdik a Budapest-Belgrád vasutat is építeni. Ami, ha minden jól megy, nagyjából 1500 év alatt meg is térül. Mind a 700 000 000 000 – azaz: hétszáz milliárd – forint. Jó üzlet. A kínaiaknak. Egy vacsorájukba került, meg ráadásként, rezzenéstelen arccal végig kellett hallgatni a K. Vezető soros agymenését.

Öööö….a migrácsok…ööö…ez veszélyes! Háöcsém! Ezzel jön a kínaiaknak! A migrácsokkal! Mikor a világ felét már Csingnek hívják, strandpapucsot, vagy édes-savanyú levest árul, és gazdasági menekült. Meg a demokráciával! Azoknak, akik a Tienanmen téri tüntetőkön, 89-ben tankokkal gázoltak át. De a kínai elvtársak röhögés nélkül kibírták. Hiába! A 700 milliárdnak erős nyugtató hatása van.

Maguk szerint ki fogja építeni a Budapest-Belgrád vasutat, kínai hitelből, valójában a kínaiaknak? Na, vajon ki? Ötlet?

Átlagos hét volt. Nem történt semmi extra. Talán annyi, hogy a K. Vezető meglátogatott néhány hasonszőrű futóbolondot a despota-szakkörből, jól haladunk a fasizálódásban, építünk a kínaiaknak, kínai hitelből, magyar strómannal, az aranynál is drágábban, egy semmire sem jó vasutat, ami már röpke 1500 év alatt meg is térülhet. A Nemzethy gáz-, bank-, erőmű-, és mangalicaszerelő jól halad az ábécével, már ért az informatikához is, (Haha! Mondják, hogy komoly, mert viccnek pokoli gyenge!) és a jóember kezén valahogy keresztülfutott vagy ezermilliárd forint. Megint.

Mondom én! Semmi extra.

Orbán rákéredzkedett Liu Shaolin Sándor olimpiai aranyára

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük