Kerítésen innen
Vásárhelyi Mária: Az ország, ahol a takarítók döntenek arról, hogy milyen ellátásban részesüljenek a betegek!
Tényleg kíváncsi lennék, hogy az Onkológiai Intézetben órákon keresztül a lépcsőházban sorban álló, kemoterápiás kezelésre váró betegek közül vajon hányan vannak, akik újra és újra a Fideszre szavaznak?!
Miközben tudják, hogy a kormány százmilliárdokat költ
hazugságkampányokra, álkonzultációkra, fake-news generátorokra, és teljesen felesleges stadionokra, miközben nem jut pénz a kórházi műtők légkondicionáló berendezésekkel történő ellátására, orvosi műszerekre, az orvosok és ápolók tisztességes megfizetésére, sőt arra sem, hogy legalább emberi körülmények között várakozzanak a legkiszolgáltatottabbak, a halálos kórral küzdők.
Egy ország, ahol a takarítók döntenek
arról, hogy milyen ellátásban részesüljenek a betegek! Ahol mindig a legelesettebbekbe, legkiszolgáltatottabbakba rúg bele a hatalom. Azokba, akik képtelenek védekezni. És a társadalom szenvtelenül asszisztál ehhez, mert nem fogják fel, hogy előbb-utóbb ők is sorra kerülnek. Azt hiszik, hogy ha lapítanak, akkor elkerülhetik, hogy ők is megalázva, kiszolgáltatva, az életükért reszketve eltűrjék mindezt. De tévednek! Ha egy társadalomban az embertelenség válik általánosan elfogadottá, akkor ennek árát mindenki meg fogja fizetni. Azok is, akik ezt az erkölcsi rombolást vezényelték.
Háttér
Daganatos betegek hajnali 5-től várják az intézet lépcsőházában, hogy sorra kerüljenek. A rendszer átláthatatlan, senki sem tudja, mi alapján dől el a sorrend, pedig még a sorszámhoz is sorszámot húznak azok, akik kemoterápiás kezelésre jönnek
– írta a 24.hu arról, hogy milyen embertelen körülmények között várnak kezelésre a betegek az Országos Onkológiai Intézetben.
Totális információhiány, bizonytalanság és embertelen körülmények
várják azokat a daganatos betegeket, akik az Országos Onkológiai Intézetbe érkeznek kemoterápiás kezelésre. A hajnali érkezés és a többórás sorban állás sem garancia arra, hogy sorra kerülnek, márpedig az idő szorít: 11-ig be kell jutniuk az orvoshoz, hogy aznap megkaphassák a szintén több óráig tartó kemoterápiás kezelést.
A helyzet nem új
2014-ben Hadas Kriszta számolt be a szívszorító, megszólalásig hasonlóan történetéről, aminek szenvedő alanya az édesapja volt.
„A magyar egészségügy látlelete egy a rákos apját kórházról kórházra hurcibáló gyerektől….”
Felsorolta, hogy mely kórházban miként viselkedtek a 76 évesen hozzájuk került rákos beteggel. A János kórházhoz ezt jegyezte fel:
„Pulmonológia
Elképesztő, balkáni körülmények. Rákos emberek 4-5 órás folyóson való várakoztatása.Persze étlen- szomjan. Egyetlen receptért is 5 órát kell ülni a rokonnak a folyosón, ha nem gáncsolja el az orvost, sosem kapja meg a receptet! Közben a dolgozók túlhajszolva idegesen rohangálnak, és 10 óra alatt 24 órára való beteget látnak(?) el. Nem megy nekik! Bűz és depresszió! A kórteremben az egyik beteg meglopja a másikat! Ideges, néha agresszív, hányaveti orvos.
Az este mentővel érkező, levegő után kapkodó beteget (apám) magából kikelve ezzel a mondattal fogadja a fiatal doktornő, aki még a pályája elején van, de már most utálja az egészet.
” Magát meg mi a francnak hozták ide? Vigyék a fogászatra, vagy akárhová!”
Közben a beteg ( az apám) próbál túlélni.
Szégyelli, hogy még élni mer. Majd őszintétlenség, hazudozás, hónapokig tartó megalázó, fájdalmas, érzéketlen, kínzások,( ja ez a negyedik biopszia sem sikerült, bocs) Végül a gyógyíthatatlan beteg lepasszolása egy másik intézménybe, búcsú nélkül. Még azt sem mondják,”kitartás Babócsi néni”, tessék arrébb haladni. Hatan hörögnek egy kórteremben. Örülnek, hogy megszabadulnak tőle!…”
Szerző
