Zsánerkép, ukrán menekülőkkel – hétköznapi történet, vagy mégsem?

Saliy Noémi muzeológus,” boldog, szabad ember” írta le az alábbi hétköznapi történetet. Tessék kérem lehet követni. Köszönet mindenkinek aki segíti a menekülőket.

Az úgy megy, hogy péntek déltájban rámír a Zsazsa

(ejtsd: Erzsebet Barat), hogy egy volt ukrán diákjának a barátai vagy az ő barátainak a barátai, mindegy, szóval három csaj két kiskrapekkal vészesen közeledik Pest felé, nem tudnék-e, khm, valamit. Mekkorák? Kilenc és hat. Plusz kutya.
Melyik pályaudvar? Keleti. Hamarosan ideérnek.
Igen, de nem, mert nem vonat, hanem valami szentegylet kisbusza. És nem hamarosan, mert dugó van.
Sziasztok, csajok, nálam fogtok aludni, megyek értetek. Magyar a sofőr? Ukrajnai, de tud magyarul. És van még egy család a buszon, előbb azokat fogja letenni.
Hívjon föl a sofőr, ha az első címre értetek.

Jóestét, drága sofőr, hol van? (Ja, mert közben hat óra lett.)

A Rákóczi úton, közel a Keletihez. Oké, megyek, csak gondoltam, hátha közelebb vagyok, vagy útba esem… Mert nekem nincs autóm, esteledik, csúcsforgalom… Mennyi a cucc?
Tessék megírni a címet sms-ben, megnézem a gps-en, ha nincs messze… visszahívom.
Negyed óra múlva kirakja őket a ház előtt. Akarok neki adni pénzt, szentegylet szent embere nem fogadja el.
Közben unalmamban főztem egy irdatlan kondér levest, boldogan felfalják. A kutya indignálódva hörög, sonkát kap, szünetet tart, még levisszük egy utolsó sétára, örül, hörög. Csivavaszerűség, gülüszemű, csúnya, helyes, hörög.
Miatta megy öt ember vonattal Kijevtől Barcelonáig: nem engedte gépre vinni a Wizzair. Ők meg nem válnak szét. Anya, anya testvére, barátnő a kutyával, két kisfiú. Tíz és hat, egész pontosan.
Délután még sms-ek és telefonok a szomszédnak, nincsenek itthon, alhatok-e náluk, itt túlcsordulás van.
Persze.
Átvonulok a ciháimmal meg a pendelyemmel, elmondta ugyan a Gyurka, mit kéne csinálni a termosztáttal, de már késő, 16 fok, nem érdekel, pendely, pulóver, filmszakadás.
Felébredek hatkor, hazajövök. Ezek itt nekem kilencig alszanak, ki tudja, hány napja jönnek. (Négy.)
Reggeli, kutya, a felső szomszéd macskájának megetetése (gazda tartósan kórházban, nem szeretem a macskákat), indulás a Keletibe. Egy óra sorbanállás.

Van estére helyjegy a zürichi vonatra, halleluja. Bevásárolunk hamar szendvicsnek valót

Főzök hamar ebédet. (Paradicsomleves, spagetti sajttal, pestóval, a fiúk falnak.)
Aha, holnap reggel 12 percük lesz az átszállásra. Ha nem érik el, a következő vonattal csak Párizson keresztül mehetnek, sokkal hosszabb, és Párizsban át kéne metrózni Montparnasse-ról Austerlitzre vagy valami.
Felhívom Szabina Schnöllert unokahúgi minőségében, igaz, hogy holnap koncertje van, de most még hamar elszalad nekem a zürichi főpályaudvarra tudakozódni.
A hírek rosszak. A svájci vasút is összeomlott, a vonat jósolható késése másfél óra, a határellenőrzések miatt. A genfi csatlakozás nem fogja megvárni. De semmi baj, van helyi Migration Aid, lesz szállás, minden. Nyugi.

Forrás:

Szomszédasszonyom süt egy cipősdoboznyi püspökkenyeret az útra

Két unokája apai sugallatra – köszi, Akos Makrai! – megajandékozza a velük egykorú ukrán kiscsávókat egy nagy marék matchboxszal. Örömükben eljátsszák itt nekem a harmadik világháborút. Mert nem hozhattak játékokat. A kicsinek van egy plüsse, ez minden. Rajzolnak. Bújócskáznak, azt itt remekül lehet. Meg van tabletjük.
Kimegyünk sétálni egyet, mert mindenki megőrül, igaz, hogy mindenki mástól (és egymástól). Fölmegyünk a Várba, lenézünk, megkerüljük, gyönyörködnek, másfél óra, a kutya hörög.
A hatéves készít egy igen szép rajzot, hogy megköszönjék a matchboxokat. Mindenki örül, a kutya hörög.
Megkenünk vagy nyolc kis baguettet, hideg csirke, alma, banán, süti, nem kell ennyi, de IGEN, kell ennyi, ma éjjel, holnap reggel, holnap délben, holnap este, hétfő reggel! Öten vagytok, waze, kell ennyi. Vizespalackok, csoki. Zöldpaprika. Uborka!
Ülünk az 5-ös buszon, amikor megjön a hír: a berni barátaik reggel értük mennek, ott alhatnak, fölteszik őket másnap a megfelelő vonatra.
Tényleg nem kellett volna ennyi kaja.
Maradt délről tésztám.

(Minden a háborúról)