Connect with us

Kerítésen innen

Zsigó Jenő: a cigányok nem dolgoznak, nem laknak és nem tanulnak együtt fehér honfitársaikkal

zsigo-jeno
Megosztás

Zsigó Jenő cigány származású magyar szociológus, népművelő, szerkesztő, a Cigány Ház – Romano Kher igazgatója, a Roma Parlament alapítója és elnöke.

…a politikai hatalom képviselői módszeresen kiszorították a cigányokat

A szociológus sokszor hangsúlyozta, a politikai hatalom képviselői módszeresen kiszorították a cigányokat, koncként odadobták a faji előítéletes többség akaratának. Egyik interjújában ehhez még hozzátette, maguk a cigányok is részt vesznek saját maguk elnyomásának fenntartásában. Miközben a romaügy irányítása a többségi politikai elit kezéből is kikerült, a manipulációkkal fölhergelt tömeg önállóvá vált, a politikusok által tálcán fölkínált cigányokkal bármit megtehet.

Manapság, mikor a cigányok elleni gyűlölködés szításában a kormányfő az élen jár,

különösen fontos lehet, hogy a szakember, aki közelről ismeri a cigányság helyzetét, mit gondol arról, ami Magyarországon történik. Zsigó Jenő a közelmúltban a Pesti Hírlapnak adott interjút. Ebből szemlézzük azokat a részeket, amelyek talán segítenek megértetni mindazt, ami a cigányság körül napjainkban történik. Véleménye szerint ami most van, az nem kampány, sokkal inkább végjáték. A szegregálás, a cigány tanulók elkülönített oktatása cigány osztályokban, cigány iskolákban mindig jelen volt:

„A rendszerváltás utáni években a cigánymagyar lakosság tömeges elkülönítése is megtörtént. A cigány munkavállalók tömegei kikerültek a fehérekkel közös munkahelyekről, gyerekeik a fehér gyerekekkel közös oktatásból és lezajlott egy tömeges méretű lakhatási szegregációs folyamat is. A cigányok nem dolgoznak, nem laknak és nem tanulnak együtt fehér honfitársaikkal.”

A miniszterelnök felmérte….

Valószínűnek tartja, a miniszterelnök felmérte, hogy a bírósági döntés megnyitja az utat az ilyen és hasonló kérdések előtt. Ezért támadja meg az ítéletet, ezért dönt úgy, hogy a kormány nem fizeti ki a kártérítést a sértetteknek, és kéri hozzá a lakosság gyűlöletre mozdítható részének legitimálását:

” A patai helyzet fordulópontot jelenthet a romák és az ország életében a „cseppben a tenger” mintájára. A tét jelentős, választani kell. Az egyik oldalon az állami felelősség teljes elutasítása, a másikon a felelősség felvállalása és a faji megkülönböztetés rendszerének felszámolása áll. A fajgyűlölet meggyökeresedett a többség mindennapjaiban. A rendszerváltás legnagyobb traumájaként azzal szembesültünk, hogy a fajgyűlölet kiváltójává és fenntartójává az állam vált.” /…../ „A cigányok idegenek, nevelhetetlenek, bűnözők, túltámogatottak, munkakerülők, élősködők.”

….szánalmas erőfeszítés

Néha olyan érzése van, látva a kormányzati szereplők kétségbeesett, szánalmas erőfeszítéseit a bírósági ítélet elszabotálására, hogy a miniszterelnök élethalál kérdéseként értékeli a romák lenyomását ebben a helyzetben:

„A rendszerváltás a cigányok többségének helyrehozhatatlan életminőség-romlást, státuszvesztést, tartós mélyszegénységet jelentett. Az elmúlt 30 évben nem volt egy kormány sem, amelyik pozitívan foglalkozott volna ezzel a társadalmi tragédiával. Egy idő után már társadalmi sorskérdésként sem említették, helyét átvette a büntető jellegű, önhibás szemlélet. A cigányok felelősek mindenért. ” /….. / ” A cigányok elszegényedése megállíthatatlan, az unió munkaerőpiacai részben bezárultak, részben elérhetetlenek a mélyszegénység állapotából. Az állami faji csapások következtében a társadalmi szolidaritás tovább csökkent a cigányok iránt.”

Egy ütközet közepén állunk

Ha a miniszterelnök eléri a célját, újabb évtizedekre rögzül a cigányok sorsa és az országé is, mert az állam nyíltan fajgyűlölővé, állampolgárai pedig bűnrészessé válnak:

„A miniszterelnök jogtalan beavatkozása szembenézésre kötelezi a társadalmat és felveti a kérdést: joga van-e az elkülönítésben érintett miniszterelnöknek állást foglalni a bírósági ítélet megkérdőjelezésében. Természetesen nincs. Kötelessége lenne viszont felszámolni az iskolai szegregációt és erősíteni az esélyek egyenlőségét, a társadalmi békét.”

Súlyos mondatok, a vég kiszámíthatatlan

Ahogy arról már a Kurír is többször írt, az utóbbi hetekben ismét felerősödtek a cigányellenes érzelmek, a többségi társadalom nagy százaléka kiveti a társadalomból a cigányokat. A cigányok lettek a bűnbakok mindenért, az erre kihegyezett fideszes propaganda naponta emeli a tétet. Félő, hogy valami váratlan, nem várt eseménytől kicsordul a pohár. Ezt pedig egy normális országban, egy felelősen gondolkodó ember sem akarhatja.

Bogdán László, a hét elején a portálnak adott interjújában olvasottak teljes összhangban vannak, amit a szociológus megfogalmaz. Cserdi polgármestere több minden más mellett ezt mondta:

„Saját magam is naponta átélem mindezt, sajnos a mai Magyarország a mindennapok gyűlöletében él. Nem könnyű úgy élni a hazámban, hogy 10 emberből 9 nem fogad el, vagy nem vesz tudomást a létezésemről. A kutatási eredmények szerint a cigányellenesség része a hétköznapoknak, beivódott a lelkekbe, a szívekbe, megmételyezi az emberi kapcsolatokat. Éppen ezért felfoghatatlan a számomra, miért kell a jelenleg regnáló politikai hatalomnak a cigányokkal hergelni az embereket.”

Ennél jobb végszót nem tudunk.

Forrás: Pesti Hírlap

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Molnár Valéria

    2020.02.22 20:07 at 20:07

    Kívülálló másként látja ezt az egészet! Csak annyiból vagyok kívülálló, hogy több ezred magammal echte magyar, de nem hagy hidegen, ami itt most folyik cigány-kérdéssel kapcsolatban. Mindenekelőtt, nem hiszem, hogy igaz volna hogy a magyarság 86 %-a semmit nem tenne a cigányokért! Az olyanokért, mindenképpen Bogdán Laci és mindenki, aki hozzá tartozik, aki elfogadja az ő „tanait” elméletben és gyakorlatban is, igenis mindent megtennék, hogy emberi, igazságos, magyaroknak kijáró jogokat és kötelezettségeket kaphassanak, ha kell, sajátomból is segíteném, akit tudok. Vannak viszont más oldalak is! Mindenekelőtt a régóta regnáló, Horváth Aladár vezette, és Zsigó Jenőt, meg Setétet is magába foglaló velejéig rasszista, kivénhedt, maradi gyülekezet, akiknek van képük magukat polgárjogi roma aktivistáknak nevezni, és volt képük számonkérni Bogdán Lacit azért, hogy miért szereti őt a magyarság, miért fogadja el! Miért pont őt hívták meg az Enszbe és más nemzetközi fórumokra előadni? Tudod miért? Mert emberségben többet ér, okosságban milliószor többet tud, mint ezek ott mind a kétszázan! Azt is hangoztatják magukról, hogy ők a roma értelmiség, közben meg olyan buták, maradiak, hogy a siralmas! Hogy a miniszterelnök és a díszkíséretébe tartozó és tettestárs Flórián miért gyűlölködik, azt nem hiszem, hogy kellene magyarázni. Na és akkor vannak még olyan cigányok, nem is kevesen, akikbe annyira meggyökeresedett a munka nélküli lét, a mások dolgainak eltulajdonítása, a tipikus archaikus cigány élet, a bűnözés, és az, hogy az egyes kasztokhoz tartozó romák, (pl. beások) annyira utálják pl. a kolompárokat, de akár a rendes, tisztességes életet élő, munkás és becsületes , cserdi emberekhez hasonlókat is, hogy mindezek együtt bizony már komoly veszélyt jelenthetnek Magyarország békéjére, és ezért kellene minden eszközzel és sürgősen kiküszöbölni, és olyan hatásos eszközökkel, amennyire csak lehet, vétőképtelenné tenni a fent felsoroltakat. Azért is, mert nem csak én tudom, hogy sokan vannak ugyanakkor, akiknek nem céljuk mindaz a rasszizmus és féktelen rosszindulat, amiről most írtam!

  2. Daca

    2020.02.23 19:41 at 19:41

    Amikor ez a RASSZISTA, kifejezetten gyülölködő, usztitó Zsigó megszólal, az a három szál hajam is az égnek áll!!!
    A szocialista éra kegyeltje, aki abban a rendszerben is úszitott, ahol a cigányoknak fenékig tejfel volt az élet!!!
    Bizony, bizony, a szocializmus, szinte, csak és kizárólag a „cigányoknak lett kitalálva” !!!
    -Fingott egyet a cigány, és Janibá’ már utalta is a lakást.-
    Személyes tapasztalat,: Cigánnyal dolgozni szinte lehetetlen volt, mert csak „úri munkát” volt hajlandó elvégezni, de azt is úgy, hogy utána kellett csinálni! (A lapátnyél elgörbült a kezükben a sok támaszkodás miatt!!!) De a fizetésért elsőnek mentek az irodára!!! (addigra elmúlt az isiásza!!!)
    Rasszismust óbégat ez a szerencsétlen flótás, amikoris, egy tolvaj, aljas, galád, cigány miniszterelnökünk van!!!
    -BAZDMEG!!!
    -Elment az ingyen oskolába, és tanult!
    És ugyan úgy Soros pénzelte, ahogy téged is!!!

    „…ehhez még hozzátette, maguk a cigányok is részt vesznek saját maguk elnyomásának fenntartásában.”-Monda ez a Zsigó!!!

    Nem, nem! Nem úgy van az! A cigány mindig is útált cigány lenni!
    És azok, akik nagy nehezen „a visszahúzó erő” ellenére is ki tudtak kecmeregni abból a mocsokból, undorból, igen is tiszteletet érdemelnek.
    Nem akarnak hallgatni a cigány „megmondó emberek” visszahúzó erejére ! Alkalmazkodni akarnak, éppen az ilyen rasszista, kifejezetten jó módban élő, cigányok miatt, mint Horvát Aladár, Mohácsi Viktória, Setét Jenő, és a többi rasszista cigány!
    Ráadásul, a cigány nem is faj, hanem egy viselkedés forma! Azokat jelölték „cigánynak” akik törvénysértők voltak és kiilleszkedtek a társadalmakból.
    Cigánynak, azaz.: Érinthetetlennek, a törvényekkell szembenállóknak nevezték Görög honban „A DEMOKRÁCIÁBAN!!! Tehát nagyon nem újkeletü a dolog, és főleg nem Magyar sajátosság!!!
    Ahogy annak idején a kanadaiak is kiakadtak!!!
    -Azt mondta az egyik kanadai közelben lakó, hogy ilyen hangos, piszkos, neveletlen embereket még sose látott!!! Hoppá!
    És Zsigóék, amikor egy izben Bogdán megmondta, hogy a cigányok igen is „rossz emberek” nehezen kezelhetőek, meghivták fejmosásra, és megrugdosták, leköpdösték, valamint megvádolták, hogy munkára kényszeriti a többi cigányt.
    Azóta ez a szerencsétlen Bogdán Laci fél tőlük, és inkább egy követ fúj velük, a békasség kedvéért!
    Nos… ez az a bizonyos „vissza húzó erő”
    Ezeket a „jogvédőket” el kell számoltatni, és addig basztatni, amig bekussolnak!
    Egyébként pedig ezzel a rasszista mocsokkal nagyon-nagyon sok cigány nem ért egyet!!!
    Pusztán csak azért, mert boldogulni akarnak.
    És aki beilleszkedett a társadalomba, az kiilleszkedett a putriból!!!
    Na ez van!!!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük