Blogbazár
Tessék mondani, az egészségügyi dolgozók mikor lesznek végre a magyar nemzet részei?!
Tessék mondani, az egészségügyi dolgozók mikor lesznek végre a magyar nemzet részei?! – kérdezem világosan és egyenesen a kormányzat képviselőitől.
A Fidesz nagyjai ugyanis játszi könnyedséggel szokták eldönteni,
hogy kik a magyar nemzet részei és kik nem azok, a vállaltan állami szintre emelt korrupció és oligarcha-udvartartás kapcsán pedig rendre csak szükségszerű „nemzeti nagytőkés” réteg felépítéséről beszélnek. Nem lenne erkölcsi és politikai kötelessége egy önmagát nemzetinek valló kormánytól, hogy az egészségügyben dolgozókat a magyar nemzet kiemelt részeként kezeljék és érdemben megfizessék?
Mondjuk a nemzet gázszerelője helyett a nemzet orvosait, a nemzet ápolóit, a nemzet szakdolgozóit kellene inkább előnyben részesíteni és tisztességes fizetést, illetve munkakörülményeket biztosítani a számukra.
Orbán Viktor strómanja hatvanezerszer (!) többet keres óránként, mint egy átlag magyar ápolónő,
ami meglehetősen sajátossá teszi annak a politikai szlogennek az igazolását, hogy a kormánypártnak tényleg „Magyarország az első”. A Fidesz számára a közegészségügy egy problémahalmaz, egy megtűrt valami, ami csak viszi a pénzt. Azt pedig ugye inkább ők szeretik elvinni. Végtelenül gusztustalan, ahogy propaganda-plakátokon és mázas kétszínűséggel ünneplik hősként az egészségügyben dolgozókat, miközben előbb költenek a vírus miatt átcsoportosított közpénzből egyházi működésre, sportcsarnok beruházásra és kommunikációra, mint az egészségügyi dolgozók fizetésemelésére. Csak papíron jó hétköznapi hősnek lenni Orbánisztánban. Mi, szociáldemokraták ezzel szemben konkrét lépéseket és tetteket várunk a kormánytól a pökhendi duma helyett.
Önálló egészségügyi minisztériumot kell létrehozni
és a szakmai szervezetek által is alátámasztott adatok alapján legalább 700 milliárd forinttal többet kell biztosítani a költségvetésben az egészségügy finanszírozására. (Ez majdnem fillérre annyi, mint amekkora összeg TAO-támogatásként a sportkluboknál landolt az elmúlt időszakban!) Számunkra az egészségügy kiemelt nemzeti ügy és számunkra elvi kérdés, hogy minden magyar ember hozzáférjen a megfelelő minőségű ellátáshoz. Erről szól például az Európai Parlament szociáldemokrata frakciója által kezdeményezett Európai Egészségügyi Unió programja, benne az általam szorgalmazott ellátás-minőségi standardok kötelező felállításával. Ez utóbbi része többek között az ágazati bérminimum megállapításának vizsgálata, amely az MSZP európai programjának egyik kiemelt pontja.
A koronavírus miatti krízis tökéletesen megmutatta,
hogy az egészségügyi rendszerek ütésállósága kiemelt fontosságú. Hatékony egészségügyi rendszerek pedig nincsenek megfelelő orvosi- és szakdolgozói állomány nélkül. Ezért fontos és szükséges az a javaslatunk, hogy hozzuk létre az egészségügyi minimálbér intézményét az ágazatban, amely tisztességes bérezést garantál az orvosoknak, illetve ápolóknak
– 1,5 millió forint minimálbér az orvosoknak, a kezdő szakápolóknak, nővéreknek pedig havi 750 ezer forint -,
és amely megoldást jelenthet az elvándorlás kezelésére, így az egészségügyi rendszerünk működési biztonságának garantálására.
Orbán Viktor korábban azt mondta: ne azt figyeljük, amit mond, hanem ami tesz
Nos, eddig azt látjuk, hogy van olyan állami kórház, ahol a korona-fertőzöttek mellett dolgozó ápoló ebben a hónapban fizetésként alig kapott többet százezer forintnál. A kormányfő legfőbb strómanja átlagosan minden huszadik másodpercben könyvelhet el ennyi bevételt.
Ennyit erről.
Szerző
Friss
- Gábor György: a Fidesz pozitív üzenete: soha nem késő vétkezni – Egy jól sikerült paragrafus visszafelé is fáj….
- 2025, Magyarország: a legnagyobb magyar akkufeldolgozó dolgozóinak szervezete tele van nikkellel
- Kocsis Máté megvilágosodott: konkrétumot és bizonyítékot hiányol az állítás mellé – Persze nem az övéitől, hanem Magyar Pétertől
- Múzeumok éjszakája, újabb több ezer program országszerte – Gubás Gabi a nagykövet
- Karácsony Gergely: ‘eljárást indítok a fővárosi Fidesz-frakció egyes tagjai ellen…’
- Felettébb érdekes! Orbán ‘..ráütsz, már ugrott is a lóvéd’-posztja után Várkonyi Andreával is hasonló esett meg
- Van, aki semmit nem szégyell? Bóka János nettó hablatya
- Orbán Balázs állítólag kedden a XIII. kerületben fejtágított, ezúttal ömlengő videó nem került elő róla
- Micsoda véletlen: Reviczky Gábor a 800.000. gondos-órás
- Deja vu – az időgép bekapcsolva: utcán hagyni ‘kegyesen’ megengedett az ajándékot, de bevinni a gyermekotthonba, na azt már nem