Banánköztársaság
Kéri László: Orbán a szabadságról írt, de saját szabadlábon maradására gondolhatott
Hisztérikus módon kongatja a vészharangot Orbán Viktor, harcba hív, de nem tudni, hogy kit. Ki a címzett? Kinek kellene harcolni, ki ellen, és milyen harcmezőn? A válasz egyszerű: saját magát biztatja.
– mondja Kéri László politológus a Klubrádió Beszéljük meg című műsorában. Véleménye szerint
Orbán megérezte, hogy megbukott, vagy meg fog bukni hamarosan, ezért jelentetett meg a Magyar Nemzetben egy terjedelmes írást, amely még az elkötelezett Fidesz-szavazók számára is olvashatatlan.
Zavaros ideológiai fejtegetéssel kezdődik, a „tartalmával” nem is érdemes foglalkozni, bár a vége drámai.
Nem program, riadónak kevés,
egy dolog szűrhető le belőle, hogy Orbán Viktor a vesztét érzi. Kormányzás helyett végigdumálta a nyarat
– mondja Kéri László.
A kormányt felkészületlenül érte az őszi járványhelyzet, olyanokat mond a miniszterelnök, hogy a betegek biztos kezekben vannak a kórházakban, amikor a fertőzések jelentős része az egészségügyi intézményekben történik.
Azt hiszi, hogy a ráolvasás, az egy jó kormányzati technika, ha valamire azt mondja, hogy úgy van, akkor az úgy is van. Elhiszi a saját propagandáját.
Az apparátus pedig átveszi az irányt. Nem csoda, hisz annak szakmai színvonala egyre gyengül. A hozzáértőket vagy eltávolították, vagy távoztak, mert belátták, hogy itt csupán agitátorokra van szükség – fejtette ki véleményét Kéri.
Orbán háborús retorikája
A politológus emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor mindig is használta a háborús retorikát, ám korábban csupán egynek, a számos más eszköz mellett. Most csak az előbbit használja, egyre intenzívebben. Csatába hív.
„Vágtass Viktor, lovagolj ki, csak találj olyan lovat, amelyik bírja is.”
– mondta Kéri László.
A miniszterelnök viselkedésére talán egy magyarázat lehet: az előrehozott választás
Veszélyhelyzetben a többség az éppen aktuális hatalomra szavaz általában. A közvélemény-kutatások nem mutatják a Fidesz gyengülését. Arra számíthat, hogy fél évig még kitarthat ennek a retorikának a hatása. 2022-ig már nem, hiszen a választóknak nem az a legnagyobb problémájuk, hogy éppen ki ellen harcoljanak. Ennél sokkal földhözragadtabb problémáik vannak.
A beszélgetést ide kattintva hallgathatja meg!
Friss
- Közlöny van róla: 130 pontos Orbán-lista arról, amire nem ad pénzt a regnáló kormány
- Magyar György: ügyvédként az airbnb ellen és mellette is tudnék érvelni attól függően, ki a megbízóm
- OTP számlatulajdonosok figyelem, leállás lesz a hétvégén a banknál
- Jó hír érkezett a koronavírus frontról
- Gábor György elővezetésében: Lehel kürtjétől a sófárig, avagy Augsburgtól a zsidó újévig
- Futball-péntek: Fradi-MTK örökrangadó 225.-ször
- A horoszkóp időben figyelmeztet, készülj a karácsonyra
- Elon Musk-ot a Szaharov-díjra! – Orbán és a Patrióták értékítélete
- Tuzson Bence, a virtigli közszolga a gáton
- Juszt-matek a 38. hétre: 80 milliárd + napi 400 millió, azaz 36.8 milliárd = tesók között 116.8 milliárd forint