Mi, büszke magyarok!

Olyan vagyok, mint Móricka, nekem is mindenről az jut eszembe. Mármint hogy Orbán Viktor arra készül, ha itt az idő, kivezeti országunkat az Európai Unióból. Miniszterek, kormányzati szakértők olykor sejtelmesen nyilatkoznak Magyarország és az EU kapcsolatáról, az euró bevezetésének esélyeiről, mondanak olyasmit, hogy Brüsszel megtámadott minket.

És az EU intézményeinek, vezetőinek néha útszéli hangú bírálata sem hiányzik a fegyvertárból

A propaganda-gépezet számára már megfújták a riadót, bár a tollnokok egyelőre még csak ajánlgatják kilépésünk megfontolását. A kormány pedig fittyet hány az EU-ra, amióta kétségessé vált a támogatások kifizetése. A minap talán az ünnepre való tekintettel jelentette az Index vastag főcímmel:

„Tízből nyolc magyar büszke magyarságára!“

A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) július 14-16 között, ezer nagykorú megkérdezésével készült repre

Kövér László bízik hosszú földi létében: úgy véli, megéri az Európai Unió összeomlását!

zentatív kutatása alapján az értékelők úgy találták, tízből nyolc magyar büszkén vállalja a magyarságát, 85 százalékuk erős nemzeti identitással rendelkezik. Nagyon helyes! Miért is ne? Minden nemzet jó érzésű fia-lánya szereti hazáját és népét, a magyarnak könnye potyog, amikor bajnokai tiszteletére felkúszik a zászlórúdra a magyar zászló, és felcsendül a Himnusz.

Rendben. És mi van a maradék kettővel? Ők kicsodák?

Feltehetően ők a nem magyar magyarok. Merthogy új időszámításunk kezdete, 2010. áprilisa óta felelős, hivatalban levő politikusok szájából nem egyszer elhangzott már, hogy a baloldal időnként rátámad a nemzetre, sőt a baloldaliak nem is magyarok. A történelem során volt már olyan, hogy túlbuzgó nemzeti érzelmű politikusok honfitársaink egy részét ilyen-olyan alapon kizárták a nemzet soraiból. A magyarok ilyetén megosztása eddig rendszerint katasztrófával járt.

Rétvári újabb "a baloldal ráront nemzetére" riposztja: a baloldal drogpolitikájával veszélynek tenné ki a magyarokat!

De ha már történelem. Mire is vagyunk oly büszkék?

Az Index azt írja:

„Egy nemzethez való tartozás erősebbé és büszkébbé teszi az embert, azt érzi, hogy a sikerekben és a kudarcokban sincs egyedül. Ha pedig egy ország lakói büszkék a történelmükre, a kulturális és sporteredményeikre, akkor abban az országban képzelik el jövőjüket és ott alapítanak családot is.“

Legyen igaz, ha ez igaz, és amikor igaz. De néha nem igaz!

Mert miként vélekedjünk például arról a nagyjából félmillió magyar munkavállalóról, aki a legutóbbi 10-12 évben hagyta el Magyarországot külföldön keresve a boldogulást? Aki egzisztenciát teremtett, családot alapított, és (egy részük) soha vissza sem tér Magyarországra (talán azért is, mert a Fidesz adminisztratív akadályokkal gyakorlatilag kizárta őket a szavazók sorából. Mintha ők többé már nem is lehetnének magyarok.)

De maga, a kutatás is ellentmondásos helyzetről ad képet

„A megkérdezettek több mint háromnegyede mondta azt, hogy büszkeséggel tölti el Magyarország történelme, 85 százalékuk büszke a tudományos, és 79 százalékuk a sporteredményekre is. Az ország kulturális sikereit a válaszadók háromnegyede (76 százalék) méltatta. Tízből hat magyar ember (62 százalék) büszke arra, hogy országunk tagja az Európai Uniónak, azonban 11 százalékukról ez egyáltalán nem mondható el. A válaszadók 21 százalékát nem tölti el elégedettség, ha az Európai Unió működésére gondol, ugyanakkor 42 százalék inkább elismeri azt. “

Amint látható, a magyarok (vagy csak a megkérdezettek) igen-igen tájékozottak mindenféle ügyekben. A magyar történelemben akadnak időszakok, amelyekre illő és természetes büszkének lennünk, de akadnak kudarcos, sőt szégyenteljes, országvesztő és nemzetvesztő periódusok is. A magyar történelemre amúgy cakumpakk büszkének lenni – nem értelmes és nem is lehetséges. Vajon mire alapozták véleményüket a válaszadók? A tudományos, kulturális és sportban elért sikerek bizony számosak, nemzetközi összevetésben is kiemelkedőek, kivált ha azt tekintjük, hogy ezer lakosra számítva Magyarországot a statisztikákban a világ első 10-15 népe közé helyezik.

A közmilliók gurulnak rendületlenül a 2017-es vizes világbajnokságra - Elképzelik, mit jelentett volna az olimpia-rendezés?

És akkor?

Más, talán fontosabb világstatisztikákban, például a nemzet egészségi állapotát és az egészségügy hatékonyságát jelző mutatókban, a köz- és felsőoktatás számaiban, demokrácia-deficitben, a munka termelékenységében, gazdasági hatékonyságban, bérszínvonalban, inflációban, pénzügyi stabilitási mutatókat illetően és ki tudja még mi-ben, például a boldogság-mutatóban az európai átlagot sem ütjük meg.

Erősen árnyalja a képet az is, ha a tényleges sikereket például a fajlagos nemzeti ráfordításokhoz mérjük! Tehát a kérdés mintegy önként adódik: mi végre az egész felmérés?

Úgy tűnik, ez a kutatás „eredményeiben“ a helyénvaló nemzeti büszkeséget tudatosan összekeveri a nacionalizmussal, amely a globalizáció korában fikarcnyit sem segít a nemzet gyarapodásában.

Mi, magyarok fenemód büszkék vagyunk magyarságunkra,

sőt, ha felemeljük fejünket, környékünkön (talán még I. Mátyás és az Osztrák-Magyar Mo-narchia örökségeként) alig találunk olyan nemzetet, (esetleg az osztrákon, és a lengye-len kívül) amelynek értéke saját (tév)hiteink szerint a miénkhez mérhető lenne. Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata 1. cikkelyében kimondja

„Minden. emberi lény szabadon születik, egyenlő méltósága és joga van.“

Amire mi, büszke magyarok azt mondjuk:

jó-jó, alá is írtuk ezt a deklarációt, de azért Magyarországon (sokan azt mondják), a cigányokra ez nem vonatkozhat fenntartások nélkül.

És sokan azt is mondják:

az emberi jogok úgy általában rendben vannak, de azért idegenek ide be ne tegyék a lábukat menekültként, mert nem látjuk őket szívesen. Oláhok, tótok, rácok, de még a muszkák, csehek is tudják, hol a helyük! (Pirézek pedig végképp nem kellenek!)

Szanyi Tibor: Cigányok, Zsidók, Pirézek, Biciklisták!

A múlt század ’80-as éveiben született meg Magyar József filmrendező Mi, büszke magyarok c. alkotása, amely remekül passzol éppen ehhez a közvéleménykutatáshoz, ámbár akkor még természetesen szó sem lehetett EU-s tagságunk méltatásáról. De ajánlom, mindannyiunk figyelmébe magunknak, büszke magyaroknak! Választás előtt nagyon hatásosan segíti a gondolkodást!

És erre nagy szükség lenne!

Jómagam éppen elméláztam kissé a felmérés Európai Uniót érintő kérdésein, illetve válaszain, s az a gyanú ébredt bennem (mint Mórickában) hogy a felmérés valójában ezen adatok kedvéért készült. Idézzük még egyszer:

„A válaszadók 21 százalékát nem tölti el elégedettség, ha az Európai Unió működésére gondol, ugyanakkor 42 százalék inkább elismeri azt.“

Körmönfont megfogalmazás. A kevesek elégedetlenségéből nem következik, hogy a többiek elégedettek az EU-val, de legalább nem panaszkodnak. A kifejezetten elégedet-tek aránya ebben a felmérésben viszont csak 42 százalék. S habár ebből az adatból ugyancsak nem következik, hogy a többiek EU-ellenesek lennének, az Unió támogatottságának ilyetén bemutatása – szerintem – hamisítás. (Más felmérések szerint a választókorú népesség úgy 75-80 százaléka bármely politikai rokonszenvet tápláló cso-portban támogatja uniós tagságunkat.)

Ez a kutatás a maga féloldalasságával, enyhén hamisnak tűnő adataival feltehetően egy cseppecske abban a nacionalista kommunikációs hadjáratban, amelyet a kormány már régóta folytat az Európai Unió ellen, s amelynek végső (és nagyon aggasztó) célja a választók unióellenessé hangolása.

Valamikor a 17. században írták le először, hogy

Extra Hungariam non est vita, si est vita, non est ita – azaz: Magyarországon kívül nincs élet, ha van is élet, az nem olyan.

Orbán Viktor egyszer régen azt mondta:

van élet az Európai Unión kívül is.

Lehet. De ha van is élet, az nem olyan.

Kapcsolódó

Mi folyik itt, a diliházban? - Pusztába kiáltott szó - Kiutunk az Európai Unióból