Kerítésen innen
Most, hogy Lázár eltűnt a kormányképből, Tarlós ráncai kisimultak
Tarlós István nem tudta leplezni határtalan örömét afelett, hogy örök ellenlábasa és kritikusa, akivel sokszor bajszot akasztottak eltűnt – ha átmenetileg is és nem pontosan tudható, hogy kinek az akaratából – a kormányból. Az sem zavarja a vigadalmát, hogy két felügyelőbiztost is a nyakára ültetett a nemzet vezetője.
Eljött az ő ideje? És ezt beveszi?
Tarlós István a kormány és a főváros között alakuló együttműködési struktúráról kifejtette:
a főváros működtetésével kapcsolatos kérdésekhez az új struktúrában senki nem kíván hozzányúlni, továbbá a „kisebb lélegzetű” fejlesztések és felújítások maradnak a fővárosnál.
A lényegbe továbbra sem lesz beleszólása, de sebaj!
Az átfogó fejlesztéseket – amelyeket a nagyvárosokban az állam nélkül lehetetlen lebonyolítani, vagy az agglomerációt is érintik – az állam bonyolítja le, de a korábbiakhoz képest jelentősebb mértékben be kívánja vonni a fővárost
– mondta a főpolgármester, hozzátéve, hogy kérik majd, hogy a főváros saját fejlesztéseiben is legyen együttműködés.
Tarlós István megismételte, hogy
a miniszterelnök által a kormányban végrehajtott személyi változások az együttműködés feltételeit jelentős mértékben javítják.
Orbán Viktor kormányfőnek javasolni fogja,
hogy kössenek közvetlen megállapodást a tízéves fővárosi fejlesztési koncepcióról, amely még kidolgozás előtt áll. Tarlós sem aprózza el, ha tervezésről van szó, a renitens fővárosiakat azzal próbálja etetni, hogy milyen remek lesz, ha az általuk befizetett napi húsz milliárd, azaz 20.000.000.000 forint adóból az eddigi nagyjából 4% „leadó” helyett kicsivel több alamizsnát kap vissza a főváros és kerületei. Ezért nem kevesebbet akar, mint újabb 4 évnyi főpolgármesterséget, hogy legyen ideje megszolgálni Budapest további tönkretételét.
Fürjes Balázs, – az egyik pedellus – Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkár szerint
az átszervezés lényege, hogy a kormány „legyen jobb partnere a fővárosnak”.
Tarlós kivégzi, vagy átjátssza a BKK-t?
bizonyos tapasztalatok alapján ebben a formájában nincs értelme. A közbeszerzési céget még ebben a ciklusban át kell szervezni vagy meg kell szüntetni.
(forrás: mti)
Tarlós csak akkor indulna a főpolgármesterségért ismét, ha marad a közvetlen választás
Tarlós: túlzás lenne, ha egy metróállomás is Göncz Árpádnak állítana emléket
Szerző
Friss
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő