Connect with us

Kultúra

A Fidesz „méltósága” megőrzése nevében, ha felfüggesztik, Orbán kilépteti pártját a Néppártból

eu-neppart
Megosztás

A Fidesz akkor tud az Európai Néppártban maradni, ha szerdán nem csupán a párt kizárására, de tagságának felfüggesztésére sem kerül sor – mondta az MTI-nek a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a párt alelnöke.

A Fidesz méltósága….

Gulyás Gergely hozzátette, a Fidesz a felfüggesztést nem tudja tudomásul venni, ilyen döntés esetén azonnal elhagyja a Néppártot.

Mint mondta, ha a kizárás alaposságának vizsgálatára létrejön egy három bölcsből álló bizottság, a Fidesz önkéntes döntéssel azt vállalja, hogy a testület munkájának lezárultáig nem vesz részt a Néppárt testületeinek munkájában.

A Fidesz és az ország méltóságáról is szó van

– fogalmazott a miniszter.

Olyan kompromisszumot nem tudunk kötni, amely korlátoz bennünket a szabadságunkban és abban a politikában, amellyel elutasítjuk a bevándorlást

– jelentette ki.

Az elmúlt hetekben a Fidesz mindent megtett a kompromisszum érdekében, a Néppárt csúcsjelöltje,Manfred Weber által szabott feltételeket teljesítette – mondta a politikus.

A szabályok értelmében azonban a kérdést megtárgyalja a pártcsalád választmánya.

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Halmi András

    2019.03.20 14:16 at 14:16

    Egyszerűen ez további hazugság! A PLAKÁTOK NINCSENEK LESZEDVE!!!! Tehát NEM tettek meg mindent, csak színlelték a javulást! „..a Fidesz a felfüggesztést nem tudja tudomásul venni, ..” mi az, hogy valamit nem lehet tudomásul venni? Ez igen alacsony IQ-ra enged következtetni! ” .. Olyan kompromisszumot nem tudunk kötni, amely korlátoz bennünket a szabadságunkban ..” nem ti fogtok kompromisszumot kötni, hanem veletek fognak mások, ez qva nagy különbség! A ló feje elől van nem hátul, az ott a kijárat. és miféle szabadságról álmodik, amikor a magyarság egyre nagyobb korlátozások közé van szorítva? Az ország méltósága akkor teljesedne be, ha kedves nemzetvezetőnk és csapata elhagyná a helyszínt és önként lemondana az ország pusztításáról.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük