Connect with us

Kiemelt hírek

A kormány eredményes tárgyalásokat folytatott, és fegyverszünetet kötött a koronavírus delta variánsának katonai szárnyával – (Álhírtudósítónk és a Kipcsak Távirati Iroda jelenti)

Megosztás

Amint arról több hírportál is beszámolt az MTI jelentése alapján, „A kormány sikeres magyar oltási programjának és a járvány elleni hatékony védekezésnek köszönhetően Magyarország az elmúlt hetekben több nagyszabású és sikeres eseményt is rendezhetett, amelyeken több százezer látogató vett részt,“- (s amelyeknek a nemzet hangulata, alkotóképességének további kibontakozása szempontjából kivételes jelentősége volt és lesz.)

Légből kaptuk - Magyarország kormányának éjféli rendelete
Megosztás

Amint arról több hírportál is beszámolt az MTI jelentése alapján, „A kormány sikeres magyar oltási programjának és a járvány elleni hatékony védekezésnek köszönhetően Magyarország az elmúlt hetekben több nagyszabású és sikeres eseményt is rendezhetett, amelyeken több százezer látogató vett részt,“- (s amelyeknek a nemzet hangulata, alkotóképességének további kibontakozása szempontjából kivételes jelentősége volt és lesz.)

„Ilyen volt az augusztus 20-i Szent István-napok sorozata, a FEI négyesfogathajtó Európa-bajnokság, valamint az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus.“ Soron következik az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás, amelyre ugyancsak látogatók sokaságát várják a rendezők.

Tekintettel arra, hogy ezek az események

– járványügyi szakértők szerint – növelhetik a kór terjedésének körét, sebességét és mélységét, – amint arról a kormánytól távol álló, de jól értesült Kipcsak Távirati Iroda beszámolt -, a rendezvényszervezők tárgyalásokat folytattak a vírus (Magyarországon mostanában leginkább terjedő) delta variánsa katonai szárnyának vezetőivel, és kölcsönösen előnyös megállapodás született a felek között, amennyiben a kormány vállalta, hogy a rendezvények befejezéséig nem-igen törődik sem az oltásokkal, sem a védekezés más eszközeivel, a vírus pedig békén hagyja a magyarságnak (kipcsakságnak) oly fontos tömegrendezvények résztvevőit. A megállapodás részleteit nem hozták nyilvánosságra, de a Magyar Közlönyben megjelent az ide vonatkozó kormányrendelet módosítása: a vadászati világkiállítás mente-sül a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések alól, vagyis a szept-ember 25. és október 14. között nyitva tartó kiállítás és a kapcsolódó rendezvények programjai járványügyi korlátozások és védettségi igazolvány nélkül látogathatók lesznek.

(A kormány elvárja, hogy a vírus fegyelmezetten megtartsa a megállapodás rá vonatkozó követelményeit, és hagyja békén a vadászati világkiállítás vendégeit. – fűzte hozzá rövid saját kiegészítését a Kipcsak Távirati Iroda illetékes forrásokra hivatkozva.)

Ettől függetlenül – érdekes módon – a kormány keddi ülésén határozat született:

„A járvány elleni további hatékony védekezés és gyors reagálóképesség érdekében a kormány a járvány elleni védekezésről szóló törvény hatályának meghosszabbítását kezdeményezi az Országgyűlésnél 2022. január 1-jéig”

Hiteles kipcsak forrásból még meg nem erősített értesüléseink szerint a kormány megnyugtatta a vírus képviselőit, hogy ez a határozat csak a kormányzás általános feltételeinek megkönnyítését szolgálja, s valójában nincs köze a vírus elleni hadjárathoz, minthogy a kormány álláspontja szerint pillanatnyilag nem szükséges, hogy különleges intézkedéseket foganatosítsanak a járvánnyal szemben, az adatok ezt ugyanis nem indokolják – közölte minapi sajtótájékoztatóján Novák Katalin családügyi miniszter. Igazolásképpen itt tárjuk a nagyközönség elé a Vakcinainfo.gov.hu 2021. szeptember 14. – 08:51-kor közzétett friss járványügyi adatait:

„A beoltottak száma 5 843 502, közülük 5 549 383 fő már a második oltását is meg-kapta, 525 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. 246 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 815 851 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 4 beteg, így az elhunytak száma 30 102 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 779 114 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 6 635 főre emelkedett. 300 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 43-an vannak lélegeztetőgépen. A koronavírus ellen az egyetlen hatékony megoldás az oltás. A legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak, ezért kérjük őket, hogy regisztráljanak és vegyék fel az oltást mielőbb“.

(A hírek alapján lehetséges, hogy ez utóbbi felszólítás a kormány és a vírus közötti fegyverszünet idejére nem vonatkozik.)

Kapcsolódó

 

A kormány eredményes tárgyalásokat folytatott, és fegyverszünetet kötött a koronavírus delta variánsának katonai szárnyával - (Álhírtudósítónk és a Kipcsak Távirati Iroda jelenti)

illusztráció: V.K.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük