A miniszterelnök úrnál elég hamar kezd jelentkezni az időskori memóriazavar – Budapestiként emlékeztetném, velünk abban állapodott meg, itt nem épül semmi, amit mi nem akarunk

Bocsánat, de nem bírtam visszatartani az örömömet! Nem minden nap kap az ember levelet az ország első emberétöl. Nem akarok dicsekedni, de olyan jóban vagyunk, hogy a miniszterelnök még a lakcímemet is tudja. Talán egyszer beugrik látogatóba is, bár nálunk sajnos nincs malac, nincs mód egy kis kedélyes helló röfizésre. Gondoltam is, hogy a kedvéért beszerzek egyet, de az első emeleten nehéz tartani, és a lakók is szóvá tennék, ha a vele járó szag a lichthofon át az egész házat beillatosítaná.

Ilyen háklisak, mit csináljak

Éppen ezért el sem dicsekedtem nekik, hogy levelet kaptam tőle. Nem a malactól, a miniszterelnöktől. Már csak azért sem meséltem el a szomszédoknak, mert még megijednének: hogy ha ilyen jól ismeri a házunkat, még a végén ezt is beviszi valami alapítványba, ahogy már a fél országot, a közvagyon javát, és kapunk a nyakunkba egy fideszes kuratóriumot. Már közös képviselőt is sokszor váltottunk, nem hiányzik, hogy a közös költségből most még egy egész kuratóriumot kelljen fizetni. Pláne, ha szokás szerint a fele miniszter lesz, azoknak nagyok az igényeik.

Már a megszólítástól is meghatódtam:

“Tisztelt Nyugdíjas Honfitársam!” Semmi hazaárulózás, moslékellenzékezés, ilyesmi, ahogy máskor hívnak. A kormányfő társává lettem emelve, honfitárssá. Az üzlettársi kapcsolat valamivel jövedelmezőbb volna nekem, de olyan jóban még nem vagyunk.

Viszonyunk bizalmas természetét az is igazolja, hogy a kormányfő még a második keresztnevemet is tudja, amit sosem használok, és talán csak az adóhatóság ismeri: Mária. Bár emiatt kicsit aggódom, amióta láttam azt a videofelvételt, amelyen a miniszterelnök egy másik nyugdíjas honfitársat “Feri bátyám”-oz, miközben neki is elmagyarázza, milyen jó dolga lesz a sok emelésnek köszönhetően. Azért azt nem szeretném, ha engem meg “Maris néném”-nek szólítana, ha esetleg velem is kedve támadna borozni.

 

Nem ez az első levél, amit kapok tőle

Kampányidőszakban pláne gyakran jutok eszébe. Azért is szeretem, mert mindig csak jó hírekkel szolgál! Most sem említi egy szóval sem az inflációt, vagy hogy összebalhézott az Unióval. Megértem: nem akar a gondokkal terhelni. Ezért volt képes most, a negyedik hullám dühöngése közepette azt állítani: “az oltásoknak köszönhetően sikerült megfékeznünk a vírust”. Némi rosszindulattal azt lehetne mondani, hogy teljesen hülyének néz, de ezt feltételezni sem merem. Hiszen olyan megértő. Azt is írja, hogy engem, mint “idős honfitársat”, “különösen megviselt az elmúlt másfél év”.

Ebben egy kicsit helyre kell igazítanom: nem az elmúlt másfél év viselt meg, hanem az elmúlt 11, de ezt ne bolygassuk.

Mindenképpen méltányolom a jószándékát: “kiemelt célunk, hogy Önök is részesüljenek az újraindított gazdasági növekedés eredményéből”. .

Eszerint végre visszatérnek ahhoz a nyugdíjszámításhoz, amely figyelembe veszi az infláció mellett a bérnövekedést is?

Tovább olvasva látom, nem, erről nincs szó

Helyes, nem is kell olyan telhetetlennek lenni. Most a jó hír a 80.000 forintos nyugdíjprémium. Igaz, ezt még Bajnai Gordon kormánya foglalta törvénybe, de valószínűleg ő elfelejtett levelet írni róla. Nem volt olyan jó levélíró, mint Orbán, aki most helyrehozza a mulasztását. Szép tőle, hogy még az elődje hibáit is korrigálja, pedig lehet elég dolga a sajátjaival is.
Amúgysem látszik ki a munkából. Azt írja: “Dolgozunk a 13.havi nyugdíj visszaépítésén is, amelyet a baloldali kormány eltörölt.”

A szemetek. Csak tudnám, ki vezette be ezt a 13.havit, amit a gonosz baloldal eltörölt.

De azt már a kormányfőnek nem volt ideje tudatni velünk, meg nem is akarta romló memóriánkat ennyi felesleges adattal megterhelni. Tőlünk már az is szép, ha megjegyezzük: hová kell majd rakni az x-et a szavazólapon.

De a legszebb a levél vége:

“Az idős honfitársainkkal kötött megállapodásainkat mi mindig betartottuk. Biztosítom, hogy ez a jövőben is így lesz.” Nem azért, de a miniszterelnök úrnál elég hamar kezd jelentkezni az időskori memóriazavar. Ha ez így megy tovább, sosem fogja tudni megjegyezni, hová tette a kulcsát vagy a pénztárcáját. Lehet, hogy az utóbbit éppen ezért tartja Mészáros Lőrincnél és egyéb strómanoknál. Úgy látszik, azt is elfelejtette, hogy nem a megállapodások megtartásáról híres. Budapestiként csak arra emlékeztetném, hogy velünk abban állapodott meg, itt nem épül semmi, amit mi nem akarunk. Ehhez képest a Városliget azóta is feldúlva, a Diákváros helyét kínai egyetemnek kínálta, és így tovább. Persze nem rossz szándékból történt, á, dehogy, egyszerűen csak elfelejtette, miben állapodtunk meg. Valahová fel kellene írnia az ígéreteit, akkor nem kerülne ilyen kínos helyzetbe.

Ezektől az apró feledékenységektől eltekintve áldott jó ember, a szíve arany, én mondom!

Most is biztosított minket: “Továbbra is mindent megteszek, hogy segítsem az Önök mindennapi életét.” Ez igazán nagyszerű lesz, csak a “továbbra is”-t nem értem. De most tényleg sok mindenben tudna segíteni. Nálunk pl. nem centrifugál rendesen a mosógép, és az egyik konnektor is kilóg a falból. De ha a szereléshez nem ért, tudok adni más feladatot is. Szigorúan a mindennapi életből. Úgy látom, miniszterelnök úr általában jól érzi magát fenn, a magas létrán.

Ha hajlandó lenne nálunk is felmászni egyre, igazán lemoshatná helyettem a felső ablakokat, már nagyon rájuk fér.

Hogy nem ilyesmire gondolt? Jó, velem lehet beszélni.

Akkor vegyük úgy, ez volt az Ön búcsúlevele, legalábbis kormányfői minőségében. Jövő tavasszal búcsút inthetünk egymásnak.

Ez pénzbe sem kerül, nem úgy, mint a prémium meg a 13. havi. De nem hinné, mekkora segítség volna a mindennapi életemben, amelyért Ön a levele szerint mindent kész megtenni.

Forrás

Kapcsolódó

A miniszterelnök úrnál elég hamar kezd jelentkezni az időskori memóriazavar - Budapestiként emlékeztetném, velünk abban állapodott meg, itt nem épül semmi, amit mi nem akarunk

3 hozzászólás

  • 2021.11.08 - 07:47
    Közvetlen hivatkozás

    Mélyen egyetértek írástudó nyugdíjas társaim orbánviktorhoz intézett válaszleveleire, melyekkel kiigazítják a miniszterelnök felületes tájékozottságából adódó hurráoptimizmusát, továbbá hasznos javaslatokkal látják el arra nézvést, hogy amennyiben – feltételezve, de meg nem engedve – tényleg akarna javítani a nyugdíjasok helyzetén, akkor vajon s miképp kellene cselekednie.

    Válasz
    • 2021.11.08 - 08:11
      Közvetlen hivatkozás

      Amellett, hogy egyetértek az előttem szólókkal, felháborító, hogy orbán már megint százmilliókat hajított ki az ablakon ezekkel a tökfelesleges levelekkel, amelyek ráadásul elsőbbségivel jöttek. Mi volt olyan sürgős, ha már levélírási kényszerben szenved, hogy elsőbbségi díjat is rááldoz, természetesen közpénzből. A nyugdíjasoknak szánt 80 ezret pedig svájci, és kínai hitelekből osztogatja, ami 30 évig fizethetnek még az unokáink is.
      Hát persze, hiszen választás jön, kilóra kell megvenni a nyugger, már azt, aki elhiszi az idióta levél tartalmát. Felháborító a pofátlanság, amivel orbán szórja a közpénzt, mintha a sajátja lenne. Abban csak reménykedem, hogy a legtöbb nyugdíjas átlátja ezt az újabb szavazatvásárlási fondormányt

      Válasz
  • 2021.11.08 - 10:15
    Közvetlen hivatkozás

    És a postaköltséget ki fizette? Ja! Mi. Az adónkból. Így könnyű levelezni. (És ha még levelet is tudna írni, ami nem úgy nézne ki, mint egy WC papír – jó még használat előtt!) És mi a helyzet a svájci indexálással?

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük