Érdemes időnként megállni egy-egy pillanatra és végig gondolni, honnan jöttünk és hová tartunk. Időszámításunk kezdetén, azaz 2010. tavaszán összeült a Fidesz parlamentje, hogy megszabja Magyarország népe életének új jogi kereteit – egyképpen érvényesen a gazdaságra, a nagy elosztási rendszerekre, nemzetközi kapcsolatokra, vagyis a teljes jogrendre vonatkozóan.

Startvonal

Úgy harminc éve annak, hogy a nép a törvényalkotó és a végrehajtó hatalom képviselőit szabad választások útján jelöli ki; szabad a vállalkozás, versenygazdaság van; szabad és sokszínű a sajtó; szabad a hitélet, de egyház és állam össze nem fonódik; megfizethető, vagy inkább ingyenes, és főként a kor követelményeinek megfelelő az oktatási rendszer; biztosítási alapon működik az egészségügyi ellátás paraszolvencia nélkül is; az önkormányzatok a helyi szolgáltatások és helyi demokrácia pillérei. Tagjai leszünk az Európai Uniónak, valamint a NATO-nak. Mindent összevetve működő köztársaságot akartak kivételes helyzetű párt nélkül.

Az első bukás

Lassacskán formálódott is demokratikus világunk, aztán jött a Fidesz először. De Orbán első ciklusának idején még a balga kisgazdákban is volt annyi önfegyelem, hogy elejét vegyék a Fidesz mértéket nem ismerő túlhatalmának. De a jelek már mutatkoztak, a liberális demokrácia aláásása 1998. és 2002. között megkezdődött. Meg is bukott a Fidesz, Orbán sértődötten visszavonult, s várta a jobb időket. Majd jött a világválság és a saját lehetőségeit és korlátait fel nem ismerő, tétova baloldali kormányzás – megspékelve a politikai tisztesség szikráját sem ismerő ellenzékkel, aminek érzelmi következményeit Bajnai minden ügyes kormányzása sem volt képes semlegesíteni. És 2010-ben megkezdődött az új időszámítás, a rothadás korszaka, amelynek szimptómáit ezer és egy értékelésben részletezte, elemezte sok szerző

Repedés a NER falain

Az utolsó NER-békeév (?) végén a választók végre rájöttek, hogy valami nem stimmel. A rothadás már nagyon előrehaladott. S végül gyakorlatilag rákényszerítették a sokáig leginkább egymás torka körül matató ellenzéki pártokat, hogy összefogjanak, s közös jelöltekkel szerezzék meg jó néhány fontos és néhány kisebb település irányításának jogát. Tavaly októberben kiderült, hogy a még oly csekély kohéziós erővel összetákolt választási szövetség is sikerre vezethet. Az ellenzék győzött, repedés támadt a NER monolit falán. De azért a Fidesz még nem vesztett. A politika nagyszínpadán most fellépők egyelőre áttekintik a helyzetet, értékelnek, terveket szőnek és szokás szerint mindenfélét mondanak a sajtónak. A Fidesz a maga már megszokott módján reagált, vagy inkább visszavágott. Kezes parlamenti többségével sebtiben hozatott néhány, az önkormányzatokat korlátozó törvényt, megígért mindent, amit a főváros feltételül szabott, csakhogy legyen atlétikai stadion.

Orbán az uniós költségvetés vitájában is letette a főesküt a demokráciára

Hazatérve természetesen tüstént kigúnyolta a brüsszeli libernyák balfékeket. A Fidesz politikájában az ellenzék, a választói csoportok sokasága, bármely külföldi partner, NATO, EU, ENSZ, (kivéve talán a Türk Tanácsot és Putyint) számíthat éles fordulatokra, miszerint a kormány ma azt mondja – igen; de másnap már azt mondja – nem; harmadnap pedig azt, hogy semmi ilyesmiről soha szó sem volt. Vagy fordítva. Innen eredeztethető a magyarországi közélet általános rothadása valamennyi területen. A korlátot nerm ismerő, közömbösen kegyetlen vírus, és a járvány keltette gazdasági válság kaotikus kezelése csak szembetűnővé tette a közviszonyok mind súlyosabb állapotát, merthogy immár a közélet minden területén érezhető a rothadás bűze. (A hajókázó külügyér macskajancsi, SZEF, Index, Klubrádió, és a kétes erkölcsű Mondok úr újraválasztása Izsákon….- apróságok.) A rendszer ellenzéke legalább ezt látja, s látja a nyilvánvalót is, hogy ezen mielőbb változtatni kell!

Előkerülhet a bunkósbot?

A politikai forgószínpadon szereplők kénytelenek feltenni a kérdést: akarják-.e Orbán Viktor és a Fidesz kibillentését a hatalomból és akarják-e a rendszerváltozás idején körvonalazódott köztársaság újjáépítését? Vagy esetleg ez nem olyan fontos, ráér akkor, amikor a rothadás következményeként a viszonyok már elviselhetetlenné válnak, s akkor az adott pillanatban éppen leginkább befolyásos ellenzéki politikai csoportosulás a változások élére áll, s bármilyen eszközökkel, de elzavarja a Fideszt a hatalomból. Vajon előkerülhet a bunkósbot, mint ultima ratio? Közéleti tájékoztatási csatornákon még nem sok olyan politikai megnyilatkozás kering, amely ennek lehetőségét számításba veszi. De akkor itt és most mi a megoldás? A Fidesz ellenzékében alapvetően három pontban foglalják össze a felkészülés lényegét a

  • 2022. évi választásokra: állítsanak minden választókerületben egy közös ellenzéki jelöltet;
  • közös listát;
  • közös miniszterelnök-jelöltet!

Politológusok és bölcs akarnokok erre azt mondják: jó, jó, de a közös listát azért meg kellene fontolni, mert lesznek, akik akkor nem szavaznak a közös listára, ha DK-s, a másik választó meg akkor, ha jobbikos van rajta. Egyes pártok szószólói türelemre intik az ellenzéket, mondván: van még idő, hogy a választásokig tisztázódjanak a választók előtt az ellenzéki erőviszonyok. Ez fontos lehet a jelöltek, a listák, a reménybeli miniszterelnök-jelölt kiválasztásához.

A hideg polgárháború folytatódik

Magam úgy vélem, az effajta politikai huncutkodás ideje lejárt. A színiiskolások akciója példát adott a követendő módszerre: nem szabad tűrni az orbáni hatalom jogellenes túlkapásait! Éppen ezért a legfontosabb, mondhatni döntő tényező: miként szerepelnek a most ellenzékivé vált városok vezetői a gyakorlatban, munkájukkal sikerül-e meggyőzni a választókat arról, hogy érdekükben áll a semmirevaló fideszes bandát lecserélni. Az ellenzék mai támogatói közötti belső arányok változhatnak, de ha nem sikerül a városok, az ország javán munkálkodó politikával és hiteles kommunikációval a Fidesz jelenlegi szavazói közül számottevően sokat átcsábítani az ellenzéki táborba, a rothadás akkor is folytatódik, ha majdan netán az ellenzék alakíthat kormányt, mert a Fidesz már megszerzett hatalmi bázisait jogkövető eszközökkel szerfölött nehéz, talán lehetetlen lesz megingatni. Akkor pedig a hideg polgárháború, amely tavaly október 13-án megkezdődött, kiéleződik és folytatódik – ki tudja meddig. A kétharmados választási győzelemhez pedig már most meg kell kezdeni a közös felkészülést, mert pénzt kell szerezni a választásokra, jó, közérthető és támogatható programot, kell alkotni, s ehhez sajtót kell szerezni! Megfelelő jelölteket kell találni – igazodva a választókerületek sajátosságaihoz! Mindehhez szervezetet kell teremteni, (és nem csak a szabadvárosok szövetségét!) mert a dolgok nem haladnak csak úgy maguktól.

Olyan kormányfő-jelöltet kell találni, (nyilván előválasztással!) aki valamennyi szövetséges csoport számára megfelel

Fontos, hogy ne csak személyében legyen alkalmas, de akarja is ezt a szerepet, és fizikailag-lelkileg képes legyen elviselni és kivédeni a várható támadásokat. Amikor kell, kemény, amikor kell, engedékeny és kompromisszumkész, akinek a múltja ellenére (vagy épp az által) garantáltan van jövője. Aki tud ilyen személyt, most szóljon, mert személyisége, arculata felépítésének és elfogadtatásának ideje nekilátni!

Nem csak a keretes szerkezet kedvéért

A folyamat eleinte jó ideig kuszának tűnt, mígnem 2015-17 táján az értő és látó szemek előtt végül kiteljesedett az illiberális keresztény szabadság katyvasza, a NER. Ez a rendszer a folyamat kezdetén csak a zsebünket érintette fölöttébb kínosan, de most már a járvánnyal súlyosbítva a bőrünkre megy!

Elég volt belőle!

Fidesz

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét