Connect with us

Kerítésen innen

Áder üzent, de kinek is? „Erkölcstelen, embertelen és elfogadhatatlan politikai hasznot remélni a járványhelyzetben”

Megosztás

Erkölcstelen, embertelen, elfogadhatatlan politikai hasznot remélni a járványhelyzetben – mondta Áder János nagypénteki ünnepi beszédében, amely a közmédia csatornáin volt látható.

áder
Megosztás

Erkölcstelen, embertelen, elfogadhatatlan politikai hasznot remélni a járványhelyzetben – mondta Áder János nagypénteki ünnepi beszédében, amely a közmédia csatornáin volt látható.

Címkézve -ezúttal- nem volt, így nem tudni, kinek szólt az üzenet, még az is lehet….

A köztársasági elnök kívánatosnak tartaná, ha mindenkiben tudatosulna, hogy nem a öncélú politikai játékok, a politikai haszonlesés és az alpári beszólásokban való versengés ideje a mostani.

Az államfő a politikai közszereplőket arra kérte, hogy aki nem tud segíteni, legalább ne ártson!

„Honfitársaimat pedig arra kérem, hogy segítsenek!”

– fogalmazott Áder János, azt szorgalmazva, hogy minél többen oltassák be magukat, győzzék meg a családtagokat, ismerősöket, hogy ne az internetes „csodadoktorokra” és a politikai sarlatánokra hallgassanak, hanem az egészségügyi szakemberekre.

 

áder

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük