Connect with us

Ez a nap

Az erdogáni hatalom szabadon engedte Deniz Yücel német-török újságírót!

Az erdogáni hatalom szabadon engedte Deniz Yücel német-török újságírót!
Megosztás

A férfit egy éve fogták el a puccskísérlet utáni megtorlások alatt. Azzal a váddal, hogy terrorista propagandát terjeszt és erőszakra buzdít. Ő tagadta a rágalmakat, vádemelésre nem került sor.

Berlin többször követelte az újságíró szabadon bocsájtását,

ami diplomáciai konfliktushoz vezetett a két ország között. Mai nap a férfi ügyvédje a német Die Welt című lapot értesítette ügyfele szabadulásáról, amit később a német külügyminisztérium is megerősített.

Az Anadolu török hírügynökség nem sokkal később jelentette, hogy elkészült a vádirat Yücel ellen, és az illetékes bíróság be is fogadta. Az ügyészek 18 évi börtönbüntetés kiszabását kérik rá.

Yücelt terrorizmus és kémkedés gyanújával, vádemelés és bírósági tárgyalás nélkül börtönözték be tavaly február 14-én. Erre a 2016 nyári puccskísérlet után kihirdetett rendkívüli állapot ad lehetőséget. Recep Tayyip Erdogan török elnök „ügynöknek” bélyegezte az újságírót, aki 2015-ben kezdte törökországi munkáját, és minden vádat tagadott.

Yücel német-török kettős állampolgár. Berlin többször követelte a tudósító szabadon engedését, és a Törökországban politikai okok miatt bebörtönzött más állampolgárai szabadon engedéséért is nyomást gyakorol Ankarára. Binali Yildirim török kormányfő, mielőtt csütörtökön Berlinben tárgyalt Angela Merkel kancellárral, utalt arra, hogy lesz előrelépés Yücel ügyében, de hozzátette, hogy a döntés a török bíróságok dolga, nem a kormányé.

Becslések szerint Törökországban jelenleg legalább 150 újságíró van börtönben.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük