Az SS-zászlós buli büntetlenségén felbuzdulva Hitler képe alatt múlatták az időt Leányfalun mélymagyarék

Emlékeznek még cirka egy évvel ezelőttre, amikor a leányfalusi Duna-parton az egyik hétvégi ház homlokzatán egy SS-zászlót lógatott ki az ott lakó. Vagy legalábbis valamit, amit többen is annak néztek. Akkor inkább hitt a szentendrei rendőrség azoknak, akik faarccal azt bizonygatták a kiérkező rendőröknek, hogy az egyik leghírhedtebb tiltott jelkép valójában egy 44-es szám, amivel egyikük születésnapját kívánták emlékezetessé tenni. 

A tanú akkori vallomása így hangzott:

“Elmondom, hogy feleségemmel és a feleségem unokatestvérével sétáltam Leányfalun a Rév kikötőnél, a kompnál Visegrád irányába. Ahogy sétáltunk, azt vettem észre, hogy (…) az első házon balkézre egy fekete alapon “SS” jelzést ábrázoló fekete zászló van kifeszítve az egyik ház homlokfalára (…) úgy, hogy az az utcáról jól látható volt. (…) Ez mélyen felzaklatott minket, mivel én is és a feleségem is zsidó származásúak vagyunk. Én 1944-45-ben koncentrációs táborban voltam a szüleimmel, ezért ennek a jelképnek a használata különösen sértő számomra. (…) a ház előtt megállva fotókat készítettem az “SS” jelről, amikor is odajött egy hölgy hozzám, hogy miért fényképezek. Ekkor mondtam, hogy ami ki van függesztve náluk, az egy tiltott “SS” jelvény. A hölgy erre azt mondta, hogy a férje 44-ik születésnapját ünneplik és ez azt jelenti. Ezt követően kijött egy férfi, akivel szintén közöltem, hogy zsidó származású vagyok és mélyen sért az általuk kihelyezett “SS” jelzés. Erre a férfi közölte velem: “Igen, mi nácik vagyunk és neked is indul a vonatod.” Én erre nem mondtam neki semmit, hanem hazamentem. Kérdésre elmondom, hogy nem kértem meg őket, hogy vegyék le ezt a jelet a házról, nem láttam értelmét.”

A nyomozást lezáró rendőrségi határozatból korábban már kiderült, hogy az ügyben ezzel a vallomással szemben az inkriminált buli résztvevőinek állításai, illetve a rendőrség “szakvéleménye” álltak.

A rendőrség eszerint életszerűbbnek tartotta azt a sztorit,

hogy ez egy villanyszerelő kolléga 44. születésnapi bulija lett volna

“és a zászlóval szerették volna jelezni ezen személy életkorát”.

Ezen felbuzdulva….

Szombaton este 7 után 3 rendőrautó állt egy leányfalusi ház előtt, ami a település egyik legnépszerűbb részén, a Duna-parti sétányon található. A háziak ellen ugyanis a 444 információja szerint legalább ketten tettek rendőrségi bejelentést, mert a ház homlokzatára egy Adolf Hitlerre minimum igencsak emlékeztető férfi képét akasztották ki, amit alul a következő, német nyelvű felirat díszít:

Ein Volk, ein Reich, ein Führer, ami magyarul kábé ennyit tesz, hogy egy nép, egy birodalom, egy vezér.

A 444.hu munkatársa kérdéssel fordult a BRFK-hoz, amint válaszolnak, frissítjük a cikket.

Fotó: 444.hu.

 

ss-zászló

2 hozzászólás

  • 2021.07.25 - 08:12
    Közvetlen hivatkozás

    Hát bizony, sokféle deviancia létezik. Vannak a “normálisok”, többnyire nem sértenek társadalmi, természeti, szociológiai “törvényszerűségeket”, és vannak az ezen “normálistól” eltérők. Az idézőjeleket azért használom, mert meg nem tudnám pontosan fogalmazni, hogy az azokon belüli fogalmak mit is jelentenek. Annál is inkább, mert ezek korszakról korszakra is változtak, s azokon belül is valószínűségszerűen volnának leírhatók. Most a fide$$orbán ismét kinyitotta Pandora szelencéjét, s most dől belőle a migráncs, buzi, pedofil, komcsi, náci, zsidó, …stb. Ma reggel a katolikus papság is beszállt a “mozgalomba” a “just say no” iránymutatással. Szegény katolikus papság! Mintha nem volna eléggé természetellenes és veszélyes a cölibátus maga!

    Válasz
  • 2021.07.25 - 13:01
    Közvetlen hivatkozás

    OV a világ legnagyobb nácija, ha tehetné az ellenségét és saját népét a gázkamrába küldené, remélem ugy is végi mint szeretett példaképe hitler —mocskos egy emberi hulladék !!

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük