Kerítésen innen
Bayer Zsolt 385 ezre bánja – a kúria döntött: fizetnie kell!
A Kúria helyben hagyta a másodfokú ítéletet, amely szerint Bayer Zsolt 300 ezer forintot fizethet Hadházy Ákos független képviselőnek a most zárult személyiségi jogi perben. Ezen felül köteles az államnak 70 ezer forintos, illetve a Hadházyt illető 15 ezer forintos perköltséget is finanszírozni.
Bayer Zsoltot 2017-ben vonták felelősségre, miután Hadházy Ákost minősíthetetlen hangnemben bírálta, amiért a parlamenti képviselő azt állította, hogy az Orbán-kormány nem mond igazat a nemzeti konzultáció visszaküldött íveinek számáról.
Bayer a blogján írta:
Ha már Simicska így bedobta a gecizést, akkor át lehet vonulni a városon egy transzparenssel, amire az van írva: „Hadházy geci, Szél Detti nyeli”.
Egy hónappal később pedig
„Hadházy egy utolsó, szemét, becstelen gazember” címmel jelentette meg egy írását.
Bayer és az 5 forintosok
„Hadházynak 5 forintosokban fogom kifizetni a 300 ezer forintot. Egy szép nagy zsákban fogom tanúk jelenlétében behajítani a kertjébe, szedegesse csak össze szorgalmasan, és vegyen zoknit a büdös lábára”.
Hadházy Ákos közösségi oldalán így számolt be a kúria mostani döntéséről
„Bayer Zsolt a Kúria döntése szerint is megsértette a becsülethez és emberi méltósághoz való személyiségi jogomat. A másodfokú ítélet után azt hazudta, hogy nem fog fellebbezni és ötforintosokat is gyűjtött a büntetés kifizetésére. Mégis felülvizsgálatot kért, hogy ne kelljen fizetnie, ha mégis, akkor kevesebbet…
A Kúria viszont helybenhagyta az ítéletet, az eddigieken felül az államnak 70 ezer, nekem 15 ezer forint perköltséget is fizetnie kell.
Nem tudom, hogy a bíróságnak is ötforintosokkal akar-e fizetni,
de ha nekem így szeretne, akkor üzenem a művész úrnak a következőket:
1) Társasházban lakom, közös udvarban két pedagógussal. Ők rendes emberek, gondolom, ha egy halom aprót találunk az udvarunkon, segítenek összesöpörni és megőrizni, amíg a tulajdonosa nem jelentkezik érte.
2) A nekem megítélt sérelemdíjat kérem két héten belül átutalni, amennyiben nem érkezik meg az utalás, kénytelen leszek végrehajtást indítani!”
https://www.facebook.com/hadhazyakos/posts/3031261183651371
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Tiszaigar rendíthetetlen: 338 érvényes voks 63,9 százalékával nyert a fideszes hölgy
- ‘Ez ‘bréking’, hogy a nyugdíjasok májusban megkapják a májusi nyugdíjat?’ – Nyitrai közszolga újabb szavazatvesztést intézett pártjának
- ‘Az ukrán férfit megrendezett színházi előadásban áldozták be, ez se nem békepárti, ne nem jogállami intézkedés volt’
- A magára hagyott választó
- Kocsis közszolga szerint minden bajunk okozója visszamenőlegesen és a jövőbe látva is Magyar Péter és pártja
- Ujhelyi: Orbán elmeháborodott politikai lépése – Végleg elárulta a határon túli magyarokat
- Körözött lengyel politikus búvóhelyét találták meg Budapesten – Hiába no, szép ez a mi fővárosunk….
- Bruck András: elváltak haragos útjaik
- Nem egyszerű manapság Tiborcznak lenni….
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’
Pingback: Végrehajtó járt Bayer Zsoltnál! - Városi Kurír