Connect with us

Kerítésen innen

Végrehajtó járt Bayer Zsoltnál!

Megosztás

Ára van annak, ha az ember olyasmivel rágalmazza meg a másikat, aminem nincs igazságtartalma. Bayer Zsolt „hivatalból” rendszeresen tesz ilyet, ám most először húzta odáig a dolgot, hogy végrehajtót küldött rá a bíróság szerint is jogosan felháborodott megrágalmazott.

Stumpf András: az az interjúváltozat jelent meg, amit Bayer jóváhagyott
Megosztás

Ára van annak, ha az ember olyasmivel rágalmazza meg a másikat, aminem nincs igazságtartalma. Bayer Zsolt „hivatalból” rendszeresen tesz ilyet, ám most először húzta odáig a dolgot, hogy végrehajtót küldött rá a bíróság szerint is jogosan felháborodott megrágalmazott.

A végrehajtó végül bevasalta Bayer Zsolton azt a 300 ezer forintomat, amit az ellene indított perben ítélt meg a bíróság

– tudatta Hadházy Ákos közösségi oldalán.

„Ez volt az a büntetés, amit a polgári konzervatív okos ember nagyon nem akart kifizetni

Először elment a Kúriáig, pedig azt ígérte, nem fellebbez. Aztán azzal hencegett, hogy majd ötforintosokban fogja bedobálni az udvaromba a büntetést. Miután rájött, hogy maximum pár száz forintot vagyok így köteles elfogadni, történeteket talált ki arról, hogy majd az ő követői apránként állnak jót helyette, aztán meg hogy ő leadta a pénzt a képviselői irodaházban.

Nos, egyik sem volt igaz, az irodaház portáján a parlamenti őrség nem is vehet át küldeményeket, postán pedig egyetlen, pécsi feladó küldött egy kis dobozt, amelyikben akár ötforintosok is lehettek, de azt bontatlanul visszaküldtem.”

„Nos, ennek a szórakozásnak vetett most véget a végrehajtó, aki a költségekkel együtt 379 ezer forintot hajtott be Bayertől

Természetesen az igazi cél nem maga az összeg behajtása volt. Hanem az, hogy ez az ember legalább egyszer az életben érezze azt, milyen az, ha a dolgoknak következménye van.

Nyilvánvaló, hogy nem fogja őt az összeg földhöz vágni, épp most fogadtak el a gazdái egy olyan törvényt, ami alapján potom pénzért megvásárolhatja a Várban potom pénzért bérelt lakását.”

 

Az viszont, hogy ilyen nehezen fizetett, azt jelenti, hogy B. Zsolt nagyon is jól érti a dolog üzenetét,

amit foggal-körömmel próbált az általa felheccelt hívei előtt eltakarni: ELŐBB-UTÓBB FELELNI FOGNAK A TETTEIKÉRT! Mengyi Roland után ez volt a második bírósági ítélet egy vezető fideszes ellen, és a végrehajtással azt üzentem:

mindent meg fogok tenni, hogy legyenek még ilyenek.

A másik üzenetem pedig:

az emberek gátlástalan hergelése még annál a gigantikus lopás sorozatnál is nagyobb bűn, amit el akarnak vele rejteni.”

 

bayer

Szerző

3 hozzászólás

3 Comments

  1. gina

    2021.06.21 11:02 at 11:02

    Most legyen nagy pofája ennek a mocskos zsidónak !!!!

  2. Altman Józsefné

    2021.06.21 12:50 at 12:50

    Ezért csak 350 ezer a büntetés. (még jó, hogy legalább van!) A „ficsúrért” tízmillió. Ja, hogy nem ugyanazok döntöttek a büntetés mértékéről?

  3. Csillag Gábor

    2021.06.21 17:52 at 17:52

    Sváb. De, nem ez számít.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük