Connect with us

Kerítésen innen

Bejöhet: közterülethasználati díjat a csatornázási- és vízművek, a BKV, a távközlési- és a kábelszolgáltató és a távhő- és gázszolgáltató nyakába?

Megosztás

Érdekes ötlettel álltak elő az önkormányzatok, mivel a kormány intézkedései nyomán az ellehetetlenülés szélére kerültek: bevetik a közterülethasználati díjat. Miután sok helyen bezárták, ami bezárható volt, hogy fizetni tudják a számlákat, ellentámadásba lendültek. A bibi csak az, hogy mint eddig mindent, ezt is továbbháríthatják a szóban forgó cégek a fogyasztókra, vagyis Önre, meg Önre…..

Megosztás

Érdekes ötlettel álltak elő az önkormányzatok, mivel a kormány intézkedései nyomán az ellehetetlenülés szélére kerültek: bevetik a közterülethasználati díjat. Miután sok helyen bezárták, ami bezárható volt, hogy fizetni tudják a számlákat, ellentámadásba lendültek. A bibi csak az, hogy mint eddig mindent, ezt is továbbháríthatják a szóban forgó cégek a fogyasztókra, vagyis Önre, meg Önre…..

Az úgy volt….

Ahogy arról beszámoltunk, a Baranya megyei Nagydobsza önkormányzata 50.000.- forintos adót tervez kivetni  a település közigazgatási területén álló, vadászok által épített magaslesekre. Pár napja közösségi oldalán írta meg Polgár polgármestere, hogy az áramszolgáltatót adóztatnák meg úgy, hogy a közterület használatáról szóló helyi rendeletük módosításával az oszlopokra vetnének ki díjat. Az ebből befolyó pénzből fizetnék a közvilágítás pluszköltségeit.

„Legyen világos Polgár!

A kormánydöntés az önkormányzatok hatáskörébe tette a közvilágítás probléma megoldását. Helyi rendeletben szabályozhatjuk, korlátozhatjuk és akár le is kapcsolhatjuk a közvilágítást, – ha nem tudjuk a számlát kifizetni. A döntés megszületett. A város nem a közvilágításon spórol tovább, hanem az áramszámla kifizetéséhez keres többletbevételt. A képviselő-testület közterület használati rendeletben rögzítette: közvilágítási póznadíjat vet ki az áramszolgáltatóra.”

Tóth József, Polgár első embere nagyon reméli, hogy

„jogilag is megáll” a lábán az ötlet,

és ezzel a többletbevétellel hosszabb távon is a felmerülő közvilágítási számlát az önkormányzat költségvetése ki tudja fizetni. A polgármester azt mondta:

a városban nagyjából ezer közvilágítási oszlop van, az ezek után kivetett közterülethasználati díjból 6 millió forintos bevételre számít az önkormányzat.

A képviselők egyébként az erről szóló javaslatot csütörtökön elfogadták, innentől kezdve a törvényességet vizsgáló kormányhivatalnál pattog a labda.

Újpesten nem apróznák el!

Budapest 4. kerületében mertek nagyot álmodni és a póznadíjon felül közterülethasználati díjat terveznek kivetni a csatornázási- és vízművek, a BKV, a távközlési- és a kábelszolgáltató és a távhő- és gázszolgáltató nyakába. A megcélzott szolgáltatók a polgárok elrettentése gyanánt közzé is tették számításaikat:

  • az Édász 5 milliárd,
  • az ELMÜ 10 milliárd

forintos többlettel riogat, ami a 6 áramszolgáltató esetében ezek alapján elérheti a 60 milliárd plusz költségüket. Na és mi következik ebből? Az ársapkás csirkemell példájából kiindulva az, hogy a végén minden a fogyasztón csattan. (forrás)

Szerző